Haza és nagyvilág

Nálunk ma már „csak” felhő lesz

Magyarország | Az Országos Meterológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma erősen felhős vagy borult marad az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások előfordulhatnak a felhőzetben.
Új Szó Nálunk

2023. május 18. 10:00

Idő
- Fotó: OMSZ

Összességében több helyen lehet eső, zápor, néhol az ég is megdörrenhet, estig a Nyugat-Dunántúlon kisebb a csapadék esélye. A kora esti óráktól kelet felől csökkenni kezd a felhőzet. Az északias szél az Északnyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten lesz erős, amit olykor viharos lökések is kísérhetnek. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-19 fok között alakul, azonban az északi határ mentén ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 8-15 fok közé csökken a hőmérséklet.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.