Haza és nagyvilág

Nem akar egy kispostát? Jól fizetnek érte!

Magyarország | Több mint 2300, kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen nincs postahivatal Magyarországon. Számukra megoldást jelenthet a Magyar Posta partneri programja, ami szerint vállalkozók láthatják el azt, amit eddig a cég csinált. Még fizetnek is érte.
Új Szó Nálunk

2023. június 7. 09:00

kisposta
Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket - állítja a posta. 

765 ezer forintot fizet a posta a kistelepülések vállalkozóinak, ha átveszik a feladatait. A postapartneri program  ugyanis lehetőséget biztosít, hogy a posták működtetésében önkormányzatok, vállalkozások  - például a helyi élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok - vagy egyéb partnerek is részt vegyenek - áll a Magyar Posta Zrt. felhívásában

Nemzetközi viszonylatban számos országban hasonló formában működnek posták. Korábban már 19 Takarékbank fiók és két  kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar Falu Program keretében megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik be postai szolgáltatás. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partner vállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik.

A társaság a partnerek részére a felvételhez köthető tevékenységet (csekkfelvétel, levél-, csomagfelvétel elősegítése) adja partneri kezelésbe, a háznál történő kézbesítést továbbra is a Magyar Posta Zrt. végzi.

Az új partneri modell keretében a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladatellátás, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel. Ezzel is erősödik a vidék megtartó ereje. Az új modell továbbá lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben legyenek elérhetőek. Ennek köszönhetően egy helyen, gyorsan és hatékonyan vehető igénybe több szolgáltatás is - áll a Posta közleményében. 

Az nem szerepel a posta felhívásában, hogy növekvő árbevétel és csökkenő profit jellemezte a cég elmúlt egy évét. Hivatalokat zártak be, amelyek egy részét azóta újranyitották, mert néhány helyen zsebükbe nyúltak az önkormányzatok és fizettek a kisposták nyitvamaradásáért. Tavaly októberben 364 kispostát zártak be a magas energiaárakra, és a magas üzemeltetési költségekre hivatkozva az országban. Csak Sopronban négyet. Őssze még arról volt szó, hogy a bezárás ideiglenes, de egyik sem nyitott ki. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.