Közélet

Állandó kiállítás Barsi Ernő emlékére

Győr | A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében tartotta meg idei tudományos konferenciáját a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara. A 26. Apáczai-napokon számos tudományág területéről hallhattak előadást az érdeklődők és megnyílt a dr. Barsi Ernő emléke előtt adózó állandó kiállítás is.
Új Szó Nálunk

2022. november 16. 19:00

Barsi
Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna és ifj. Barsi Ernő a kiállítás tárgyai között - Fotó: Májer Csaba József

A plenáris ülésen dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens, a Barsi Ernő Szakkollégium társelnöke nyitotta meg a dr. Barsi Ernő hagyatékát és emlékét megőrizni hivatott állandó tárlatot. Beszédében hangsúlyozta, hogy egykori oktatójának oly gazdag és csodálatos volt az életútja, hogy kulcsszavakba foglalva is nehéz összegezni.  

Kifejtette:

Dr. Barsi Ernő a főiskolai oktatói tevékenysége mellett néprajz- és népzenekutatással, hegedűművészettel, teológiával, kórusvezetéssel és értékmegőrzéssel foglalkozott, mindemelett pedig a legnemesebb értelemben nagybetűs tanító, családapa és férj is volt. 

Hozzátette, hatalmas szellemi hagyatékát jól mutatja a róla elnevezett számos kórus, szakkollégium, emlékérem, népdalkör és oktatási intézmény is. A Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár 2017-ben dr. Barsi Ernő munkásságát felvette a megyerikumok közé, Győrben pedig utcát neveztek el róla. Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar, ahol több mint 50 évig tanított, díszterme névadójaként is őrzi emlékét.  

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna végül megköszönte a segítséget az Apáczai épületében felállított kiállítás létrejöttében közreműködőknek, és külön köszöntötte ifj. Barsi Ernőt, aki édesapja hagyatékát felajánlotta az intézménynek. A megnyitó lezárásaként közös népdal csendült fel a teremben.  

A plenáris ülés a XXVI. Apáczai-napok Tudományos Konferencia a karon dolgozó képzőművész oktatók alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitójával folytatódott. Majd a szekcióülések következtek, és az összegző lezárással ért véget a tudományos értekezlet. (Forrás: SZE)

kiállítás
A plenáris ülés a karon dolgozó képzőművész oktatók kiállításmegnyitójával zárult - Fotó: Májer Csaba József
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
győrszentiván

Megtudtuk, mivel nyomták fel a szentiváni aláírásgyűjtőket

motoros

Világbajnokságon indul a Széchenyi-egyetem hallgatója

labdarúgás

Világi az ETO-ról: Előrébb tartunk, mint azt vártam

Endrődi Péter

INTERJÚ: Az Audi ETO céljai változatlanok, a fiataloknak pedig jót tenne a külföldi tapasztalat

roncsautó

800 elhagyott roncsautó lehet Győrben?

ETO

Broch is hosszabbított, Faluvégire hosszabb kihagyás vár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.