Haza és nagyvilág

Éljen a szabad ország, a szabad oktatás, éljen a grund!

Budapest | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jelentette be a tüntetést október 23-ára, melyet a pedagógusok melletti kiállásként szerveztek Budapesten.
Új Szó Nálunk

2022. október 23. 18:04

Tüntetés
- Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tüntetők Kálvin téren gyülekeztek, majd a Vámház körúton keresztül vonultak a Műegyetem rakpartra. Ott az ünnepi megemlékezéseken, illetve az oktatással kapcsolatos felszólalások mellett koncertek is voltak, fellépett a Carson Coma, a Belmondo és a Dope Calypso. 

Az esemény két házigazdája Lengyel Tamás színész és Siadik Nóra, az ADOM Diákmozgalom tagja volt. Először Karácsony Gergely budapesti főpolgármester beszélt. 

Azt mondta, nemcsak főpolgármesterként van itt, hanem apaként is. Fiatalabb korában, amikor tüntetésekre járt, azt gondolta, ha egyszer eljön a szabadság, akkor azt már soha nem fogja elvenni tőlünk senki. 

A főpolgármester a tanítóként dolgozó feleségéről is beszél, amikor a pályán lévők tevékenységét méltatja. Nem csak írni, olvasni és számolni tanítják meg a gyerekeket. Karácsony szerint a magyar oktatás felszámolása azzal kezdődött, hogy elvették a közösségektől az iskolákat, majd azzal folytatódott, hogy elvették a szabad tankönyvválasztást is. 

Karácsony szerint az iskola egyszerre a múlt a jelen és a jövő. Ezért vannak most kint a tüntetésen a résztvevők. Éljen a szabad ország, a szabad oktatás, éljen a grund, fejezi be beszédét a főpolgármester. 

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke beszédében kijelentette: „Nem félünk, nem hátrálunk, nekünk van igazunk”  – mondta. Szerinte több mint 50 ezren vannak a tüntetésen. Majd felsorolta a mozgalom követeléseit:

  • Érvénytelenítésék az igazságtalanul kirúgott pedagógusok elbocsátó levelét!
  • Legyen biztosíték a pedagógusok béremelésére!
  • Hagyják abba a megfélemlítést és a lejáratókampányt!
  • Tegyenek egy őszintébb és szolidárisabb Magyarországért!

Az eseményről bővebben itt olvashat.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.