Haza és nagyvilág

Ezekből lehet majd emelt szintű érettségit tenni

Magyarország | Közzétette az Oktatási Hivatal a tantárgyak listáját, amelyekből emelt szinten lehet jövőre érettségizni. A vizsgaidőszak május 5-én kezdődik.
Új Szó Nálunk

2023. január 1. 19:00

érettségi
- Fotó: PxHere

A májusi és júniusi érettségi vizsgákról adott ki tájékoztatást a kormányzat Oktatási Hivatala, ebben megnézhetjük, milyen tárgyakból lehet emelt szinten vizsgázni – szúrta ki az Eduline. Azt már korábban is közölték, hogy az érettségi szezon május 5-én a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgákkal kezdődik, és egészen június 30-ig tart.  

Az emelt szintű érettségi alapját szolgáló tantárgyak listáját pedig itt is megtekinthetjük. 

Az egyik fő pillér a magyar nyelv és irodalom, mellette pedig a számos nemzetiségi nyelv és irodalom: a horvát, a német, a román, a szerb, a szlovák.  

Másik a történelem (magyar nyelven, illetve a nemzetiségi és két tanítási nyelvű iskolákban a tanítás nyelvén); 

Harmadik a matematika (magyar nyelven, illetve a nemzetiségi és két tanítási nyelvű iskolákban a tanítás nyelvén);  

Az idegen nyelvek sora az egyébként szintén választható latin mellett: az angol, a finn, a francia, a héber, a holland, a japán, a kínai, a német, az olasz, az orosz, a portugál és a spanyol; (A nemzetiségek által használt nyelvként elismert nyelvből tett vizsgák külön listán találhatók, megtaláljuk őket az Oktatási Hivatal oldalán, a linket lásd fent.). Ugyanígy itt olvashatjuk a választható közismereti vizsgatárgyakat és az ágazati és ágazaton belüli szakmai tárgyak hosszú listáját. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.