Közélet

Iskolatáska nélkül 20-30 ezerbe kerül az iskolakezdés

Magyarország | Ha azt is veszünk, az összeg máris a duplájára nőhet.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 22. 08:30

iskola
- Fotó: shutterstock

Mindezt a REGIO Játékkereskedelmi Kft. hozta nyilvánosságra, a saját felmérése alapján, amit online kutatással egészítettek ki, tehát a valósághoz közeli eredmény született. Az online felmérésben 1153, általános iskolás korú gyermeket nevelő szülő vagy nagyszülő vett részt.  

A vállalat online vásárlás esetén 7 százalék, hagyományos vásárlásnál 10 százalékos növekedéssel számol az előző évhez képest. Gyaraki Dávid marketingvezető idén az átlagos áruházi vásárlás értékét 7513 forintra, míg az online vásárlást 10 800 forintra becsülte. Szerinte az alapvető tanszerekre a megkérdezett családok közel fele 10-20 ezer forintot, egynegyede pedig akár 20-30 ezer forintot költ. 

A beiskolázási költségek lényeges részét az iskolatáska teszi ki, a szülők 65 százaléka vásárol az idén újat, jellemzően 10-20 ezer forintért. A kérdőív alapján új iskolatáska választásra 10-ből 6 családban akkor kerül sor, ha az előző tartóssága már nem megfelelő. A döntéskor a kényelem, az ergonómia és a tartósság a három legfontosabb tényező. 

A felmérés szerint 10-ből 9 család tudatosan készül anyagilag a szeptemberi tanévkezdésre, a válaszadók 70 százaléka szerint legalább 50 százalékkal drágábban lehet beszerezni a felszereléseket, ez pedig 10-ből 8 család számára nagy terhet jelent. (Forrás: Eduline) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kaszinó

Rákosfalvy csaknem egymilliárd osztalékot vehetett ki

permetezés

Itt egy mobilalkalmazás az új permetezési naplóval küzdő termelőknek

tűzoltók

Pünkösdvasárnap hajnalban kellett elhagynia a vendégeknek a szállót Kópházán

ital

A hatóság szerint kartelezhettek az élelmiszerláncok

Rajka

Kisajátítják ezt a települést, privilégiumot akarnak maguknak - a Mi Hazánk nógrádi képviselője ismét Rajkán

Fertő látványterv

Az LMP szerint a Fertő tavi beruházás felesleges és környezetkárosító

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.