Haza és nagyvilág

FRISSÍTETT: Végül a szegedi egyetem tiltotta ki a sajtót Palkovics miniszter előadásáról

Szeged | Mintegy 50 tüntető várakozott péntek délelőtt a szegedi bölcsészkar bejárata előtt, mert előtte már kiderült, hogy a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlésén az ipari és technológiai miniszter tart köszöntőt. Aki követi az OMSZ-ügyet, sejti, hogy miért volt a Momentumnál esernyő, s miért nem mehetett be a sajtó.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 26. 13:30

Szeged
- Kép: Szegedi Tudományegyetem

Magyarországon ma már legtöbbször formai ürügyet sem próbálnak keresni arra, hogy a nyilvánosságot kizárják valahonnan, amennyiben az ellentétes a hatalom érdekeivel. Ezt mutatja, hogy a Magyar Meteorológiai Társaságnál szerdán még gond nélkül tudtak az újságírók regisztrálni a konferenciára, ami csütörtökre már nem volt sajtónyilvános – számolt be ma a Telex. Pontosabban Palkovics László ipari miniszter előadása „nem sajtónyilvános”.  

Mint közismert, a miniszter menesztette vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgált elnökét és elnökhelyettesét. A Telexet pénteken a csütörtöki levél dacára beengedték volna a szervezők, de az egyetem vezetése a helyszínen megtiltotta a belépést. Azt mondták: Palkovics László válaszolni fog a sajtó kérdéseire. 

A szegedi bölcsészkar épülete előtt közben a Momentum szegedi szervezete tüntetett, esernyőket raktak a bejárat elé.

Amint a Telex délutáni frissítéséből kiderül: hosszú várakozás után kijött az épületből miniszter, akit Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője kérdezett: felelősségre fogják-e vonni például Nagy Mártont a gazdasági nehézségek miatt, Matolcsy Györgyöt a gyenge euró miatt, vagy Navracsics Tibort, amiért még mindig nem kerültek haza az uniós pénzek.

„Túlértékeli az ipari miniszter szerepét a kormányban” – reagált az ipari miniszter a felvetésre. A Momentum képviselője átadott egy esernyőt Palkovicsnak „az elmúlt évek legnagyobb baklövéseivel”, amit a miniszter követett el. Rajta volt például a Szegedi Tudományegyetem átalakítása vagy az MTA kutatóhálózatának szétverése.

„Ez az ön véleménye – mondta erre és beszámolt arról: az OMSZ tagjaival volt bent egy hosszú beszélgetése, állítása szerint megtapsolták a végén, és az OMSZ vezetői is támogatták az elmondott javaslatokat.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.