Haza és nagyvilág

Polgárőrök is segítik a megyében letelepedett menekülteket

Győr-Moson-Sopron | Écsen a polgárőrök faluba érkező, magyarul nem beszélő ukrán család mellé a közelben kerestek egy másik ukrán családot, hogy egymást segíthessék. A rábapordányi polgárőrök járőr autóval vitték a menekült családok tagjait Csornára orvoshoz, segítik őket hivatalos ügyeik intézésben, a férfiak munkába állásában, beilleszkedésben. Gönyűn 31 menekült elhelyezését oldották meg.
Új Szó Nálunk

2022. május 7. 20:00

menekültek
Fotó: Győr-Moson-Sopron megyei Polgárőr Szövetség

A megindult ukrajnai menekültáradat segítése – mint ahogyan azt minden jó érzésű ember, civil és egyházi szervezetek, majd a kijelölt állami szervek is tették – a polgárőrség Győr-Moson-Sopron megyei egyesületeit is cselekvésre késztette.

Sok egyesület, köztük az Écs Polgárőr Egyesület, mint a település adománygyűjtésének elindítója volt. Mások, mint például a gönyűi, a mecséri, a kapuvári és a fehértói egyesület, a helyi és térségi civil és önkormányzati kezdeményezésekhez kapcsolódva gyűjtöttek pénzt, élelmiszert, tisztálkodási szereket és szükséges eszközöket, melyeket a koordináló szervekhez juttattak el.

Később a menekültek elérték térségünket is. A megyei polgárőrök kivették részüket a kijelölt szálláshelyek berendezéséből, az adományok elosztásából.

Écsen a polgárőrök faluba érkező, magyarul nem beszélő ukrán család mellé a közelben kerestek egy másik ukrán családot, hogy egymást segíthessék. A rábapordányi polgárőrök járőr autóval vitték a menekült családok tagjait Csornára orvoshoz, segítik őket hivatalos ügyeik intézésben, a férfiak munkába állásában, beilleszkedésben. Már a gyerekek is járnak iskolába, óvodába. Gönyűn 31 menekült elhelyezését oldották meg önkormányzati és nagyrészt polgárőr segítséggel. Minden közreműködő, de különösen az egyesület elnöke fokozottan átérezte a segítségre szoruló emberek helyzetét, mert szülőhelyén átélte a délszláv háború fájdalmait.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.