Haza és nagyvilág

Ryanair rájuk tolta az extraprofitot, a kormányzati ügyfélvonalon nem tudtak segíteni

Magyarország | Nem sokat késett a válasszal a kormány által bevezetett extraprofitadó bevezetésére a Ryanair légitársaság: légiforgalmi adóként 3900 forintot terhel az utasokra. Egy megyei család lányuk angliai esküvőjére utazik, ötüknek a lefoglalt utazásukra most 39 ezer forintot kell ráfizetniük. A Kormányzati Ügyfélvonal élő chat-jében hiába hivatkoztak Gulyás Gergelyre, hogy ha trükközni, átterhelni próbálják, akkor büntetnek - most a fogyasztóvédelemnél próbálkoznak.
Cséfalvay Attila

2022. június 10. 09:48

ryanair
Fotó: Ryanair

Megyei olvasónk levelet kapott a Ryanairtől: öt tagú családjával lányuk esküvőjére készülnek júliusban Angliába, lefoglalták a a repülőjegyet oda-vissza a légitársaságnál.

Az ügyfélszolgálat ezt írta:

„Magyarország 2022. június 4-én új légiforgalmi adót vezetett be a Magyarországról 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha június 4-e előtt készült a foglalás, de a járat Magyarországról július 1-jén vagy azt követően indul, ezt az új adót ki kell fizetni a Magyar Kormány részére. Az új adó mértéke 3900 Ft (kb. 10 €). A járatra vonatkozó adó utasonként 3900 forint. A Ryanair Általános Szállítási Feltételeinek (4.2.2. cikk) megfelelően, tekintettel arra, hogy a légitársaságok és az utasok nem kaptak időben információt erről az adóról, ezúton tájékoztatjuk, hogy a yyyyyy számú foglalása vonatkozásában esedékes adó összegével megterheljük a kártyát, amivel a foglalás készült.

Ha nem jelez, akkor hozzájárult az emeléshez Azok az utasok, akik nem kívánják elfogadni ezt az adót, lemondhatják foglalásukat, és ebben az esetben teljes visszatérítést kapnak. Ha le szeretné mondani a foglalást, ezt legkésőbb 2022. június 16-ig meg kell tennie, ellenkező esetben úgy tekintjük, hogy Ön hozzájárult ahhoz, hogy az adó összegével megterheljük bankkártyáját. Ha törölni szeretné a foglalását és igényt tart a fel nem használt járat(ok) teljes visszatérítésére, kattintson az alábbi linkre, és adja meg foglalási adatait. A visszatérítést 7 munkanapon belül visszafizetjük arra a számlára, amelyről az eredeti foglalás kifizetése érkezett.”

Tanulságos levelezés a Kormányzati Ügyfélvonalla

Mivel a Ryanair a légitársaságra kivetett extraprofitadót légi forgalmi adónak tekinti, s Gulyás Gergely miniszter nemrégiben bejelentette, hogy „az extraprofitadó miatt trükköző cégek büntetésre számíthatnak”, a családfő levelezésbe kezdett a Kormányzati Ügyfélvonal élő chat-jében. Viszonylag gyorsan az ügyintézőhöz kapcsolták. Idézzük a chat-beszélgetést:

- Üdvözlöm! Az extraprofit adó közvetlen egyénekre hárításával kapcsolatban érdeklődöm, nem tudom pontosan hová kell fordulnom. Ma jött az üzenet a Ryanairtől, hogy a lányunk esküvőjére Angliába történő lefoglalt családi utazásunkhoz fejenként 3900 Ft-os adót velünk fizettetik meg (5x3900 forint az oda- és ugyanennyi vissza út miatt, összesen 39 000 forintot). Ez ellenkezik a kormányzati kommunikációval. Kérem, segítsenek!

- A válaszadásig türelmét kérem.

- Köszönöm! Várok.

- Ez ügyben állást nem tudunk foglalni. A kormányrendeletben a részt tudom Önnek kijelölni, ha ez segít. Továbbá az ezzel kapcsolatos hatósági feladatokat az adó- és vámhivatal látja el, így esetleg náluk is érdeklődhet, vagy jogi képviselőnél.

197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet az extraprofit adókról 2. A légitársaságok hozzájárulása https://njt.hu/jogszabaly/2022-197-20-22

Tudok még valamiben segíteni Önnek?

A NAV elérhetőségei az alábbi oldalon tekinthető meg: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/keressen_minket

- Köszönöm! Gulyás Gergely szerint a kormány igyekszik figyelni a szolgáltatások árát, és ha azt tapasztalja, hogy valahol megpróbálják a fogyasztókra ráterhelni a cégek az extraprofitadót, akkor büntetik a "trükközőket". Kérem, ha van rá mód, továbbítsa ezt a mostani történést az illetékeseknek. Még egyszer köszönöm a segítséget!

- Kérelmének, kérdésének továbbításában nincs jogosultságunk. Véleménye fontos számunkra, kérjük értékelje munkánkat a következő linkre kattintva: https://urlap.nisz.hu/MICCS-online-elegedettseg-2022 Köszönjük megkeresését! További szép napot kívánunk!"

A család nem adja fel, most a fogyasztóvédelmet kereste meg az ügyben. Ha választ kapnak, arról is beszámolunk.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.