Haza és nagyvilág

Segíthetünk? - kérdezte a kormányhivatal, majd tucatjával jöttek is a kérések

Győr-Moson-Sopron | A magyar kormány a finanszírozója annak a Facebook-hirdetésnek, melyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal azt kérdezi: Önnek miben segíthetünk? Sokan gondolták úgy, erre reagálva a közösségi oldalon írják le kéréseiket: parkolás, élhető nyugdíj, gyalogátkelőhely mellett sok minden előkerült, s persze a slágertéma is: a vármegye kifejezés.
Cséfalvay Attila

2023. március 9. 16:00

kormányhivatal
Fotó: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal

Sok embernek sok a panasza, s nem tudja, kihez forduljon: ez számomra már bő egy évtizeddel ezelőtt is kiderült, amikor a megyei napilap újságírójaként az ügyeleti telefonon vártuk az olvasói cikktéma-ajánlásokat. Segíthetünk? - ez állt a nyomtatott lapban a megadott szám mellett, amely gyakorlatilag egész nap csörgött. Ezekből a hívásokból az is nyilvánvaló lett egy idő után, hogy a telefonálók nagy része csak beszélgetni szeretne, egy másik szelete pedig olyan ügyben hívott, ami nem tartozik a nyilvánosságra. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Facebookon tett fel hasonló kérdést a - magyar kormány által fizetett - hirdetésben. Önnek miben segíthetünk? - kérdezik, s nyilván a válaszokat telefonon, személyesen vagy e-mailben várták. Sokat azonban kommentként kaptak. 

A vármegye kifejezés, amire ugranak

- Vármegye! Vissza megyünk az őskorba! Az emberek megélhetésével kellene foglalkozni! Nem avval milyen vármegye!

- Milyen vármegye???? Ebben az országban nincsenek vármegyék.... Itt megyék vannak....

- A vármegye kifejezés kapcsán az a véleményem, hogy, ha 1948-ig közel 1000 éven át megfelelt, akkor azért mert egy utópista elfajzott kommunista rendszer átmenetileg eltörölte nem feltétlen kell úgy maradnia. Most csak vissza állt a hagyomány és a rend. 

Ami nem a kormányhivatalra tartozik...

- A táplánypusztai bekötőútnál van egy buszmegálló, de a forgalmas úttesten (tudtommal) nincs zebra. Pedig naponta járnak át az úttesten dolgozók, lakók, valamint a szociális intézmény jobb képességű értelmi fogyatékos gondozottjai. A legjobb egy nyomógombos átkelő lenne, ami nem csupán lelassítja, de meg is állítja a forgalmat az átkelés idejére.

- Érdeklődni szeretnék,hogy a 2023.04.01-től fizetendő parkoló zónába eső ott lakó egyénre is vonatkozik? Ha igen akkor hol kell igényelni és befizetni? Vagy küldenek az autó tulajdonosnak értesítést?

- Élhető nyugdíjat!

- Tessék mondani, a családi pótlék emelését hol kérvényezhetem?

- 10 hónap múlva leszek 65 éves elviekben nyugdíjas. Viszont már 5 éve 27.000 forint egészségkárosodási segèlyből élek. Amiből buszjegyre nem telik. Hol kaphatok ingyenes buszbérletet ?Mert nem tudom megvásárolni.

És ami igen, de nem ezen a fórumon keresztül

- Combnyaktöréssel vagyok itthon, letelt az 1éves táppénzem, elindítottuk a rokkantsági-igazolvány igénylést, de későn, mert előző háziorvos nem tájékoztatott! Későn adtuk le az új háziorvosommal, de 90 nap az elbírálási idő! Addig mit tudnak segíteni?

- Érdeklődni szeretnek, hogy ha útlevelet akarok csináltatni, az mennyibe kerül?

- Érdeklődni szeretnék, hogy gyes/gyeden lévő anyukáknak indítanak EU-finanszírozású tanfolyamokat?

- Szeretnèk segitsèget kèrni a visszahonositàsi papirok kitöltèsèhez, kihez kène fordulnom? 

 

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

karfiol

Mit főzzek? Rakott karfiolt!

telefon

A gyermekek világa egyre inkább virtuálissá vált

benzin

Nagypénteken kis árváltozás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.