Haza és nagyvilág

Sopron odaadja az államnak közel kétmilliárdot érő víziközművagyonát

Sopron | Viheti a soproni vízművagyont az állam, drágább lesz a közétkeztetés Sopronban - döntött a közgyűlés. Pénz nincs, problémák vannak, mindennek oka Brüsszel és a baloldal vagy a Fidesz és a kormány elhibázott politikája. Kinek melyik...
Nagy Márta

2022. december 21. 18:00

közgyűlés Sopron
Karácsony előtt négy nappal nyoma sem volt a közeledésnek az álláspontok között. 

Fagyos volt a hangulat Sopron decemberi közgyűlésén és nem csak a városháza fűtésének lecsavarása miatt. Mintha nem ugyanabban az országban élne kormányoldali és ellenzéki képviselő... Amit utóbbi javasol például, azt csípőből utasítja el a többség.

A törvénymódosításoknak megfelelően változtatott a testület a rendeleteken, többek között a helyi iparűzési adó szabályozásán is. Csökken az adminisztráció, bevezetik a kisvállalkozó fogalmát és sávosan differenciált lesz az adóalap. Joós Bernadett igazgató-helyettest bízták meg Péli Nikoletta, a Soproni Szociális Intézmény igazgatójának helyettesítésével, azaz az intézmény átmeneti vezetésével havi bruttó 990 ezer forintos fizetésért. Az igazgató, aki egyben képviselő is a Fidesz-frakcióban, babát vár.  A megbízás Péli Nikoletta visszatéréséig szól. 

Közösségi kertek létrehozását javasolta Jakál Adrienn (Párbeszéd) képviselő. A város által kijelölhető területeken a soproniak hasznon- és fűszernövényeket vagy akár virágokat termelhetnének, de a legfontosabb a közösség építése lenne. Lenne, mert a fideszes többség nem támogatta a javaslatot. Mert kétszáz kertet már bérbe adott az önkormányzat és azok hosszútávon oldják meg a kétszáz család kertészkedései igényeit. "Aki kertet akar művelni, az megteheti, a javaslat okafogyott - fogalmazott Mágel Ágost, a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Az ellenzéki politikus próbálta meggyőzni társait, kiemelve, hogy nem nagy mennyiségű zöldségtermelésről van szó a közösségi kertekben, hanem az együttlétről, a közösségről. Nem ment át az üzenet. 

Huszonöt százalékkal megemelték a nevelési-oktatási intézmények étkeztetési díjait. Egy óvodai ebéd tízóraival és uzsonnával napi 540 forint, ugyanez iskolában 740 forint lesz. A diétás étkeztetés még drágább. Jakál Adriennek volt egy javaslata, e szerint az önkormányzatnak ki kell tudnia gazdálkodni a családok támogatását, tehát vállalja át a térítési díjak húsz százalékát. A többség erre is nemet mondott. De ezen már volt vita. Az egyik oldal az elhibázott brüsszeli döntéseket emlegette, a másik az elhibázott kormányzati lépéseket. Nem idézünk ebből, volt köztük nem is egy oly mértékben sértő és személyeskedő. A lényeg: drágább lesz a gyermekétkeztetés.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) arra tett javaslatot, hogy a Petőfi téri mélygarázs igénybevételének első fél óráját tegye ingyenessé a város. A kisposták bezárása miatt ugyanis nagyon megnőtt a Széchenyi téri forgalom, a fél órás, ingyenes parkolással   segíthetné az önkormányzat a soproniakat, akiknek sokszor nagyobb távolságból kell felkeresni a posta szolgáltatásait. A javaslatot elvetették. Németh Imre (MSZP) felszólalása ugyanakkor rávilágított, hogy az Árpád utcai új parkolóház a Sopron Holding  tulajdona, ott a holding (ami a város tulajdona) lehetővé tette a fél órás ingyen parkolást. Bonyolult? Dehogy!  

Átruházza a magyar államra a víziközműszolgálatási kötelezettségét Sopron, vagyis térítés nélkül átadja az egész víziközművagyont a Soproni Vízmű Zrt-vel és a működtetéshez szükséges eszközökkel együtt. Sopron arra is kéri a tulajdonostárs önkormányzatokat, ezt a hűségnyilatkozatot tegyék meg ők is január 31-ig. A soproni vízműnél egyébként ötven tulajdonos önkormányzatból 42 támogatja az állami tulajdonba adást. 

Németh Imre képviselő arra hívta fel a figyelmet és  tett módosító javaslatot is, hogy  előbb a vízmű közgyűlésének kellene igent mondania a közel kétmilliárdos vagyon átadására. Felszólalásában arra is rákérdezett, változott-e valami a korábbi döntés óta, amikor Sopron közgyűlése már elvi hozzájárulását adta a víziközművagyon átadásának. Farkas Ciprián polgármester válaszában elmondta,  elszálltak az energiaárak, nincs más választás. Ennek a vagyonnak a jó gazdája csak az állam tud lenni. Erről beszélt Simon István alpolgármester is, aki szerint egyre reálisabb kép, hogy a vízmű energiafelhasználását az árak drasztikus emelkedése miatt nem tudják fizetni. Az előterjesztés szövegét pedig a minisztérium jogászai fogalmazták, abban nem lehet hiba...

Németh Imre módosító indítványát nem, az eredeti indítványt - a vagyon átadását - megszavazta Sopron közgyűlése.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
forint

Ön keres nettó 416 ezer forintot? A KSH szerint ennyi az átlag

FLIRT

Új motorvonatokat vesz a GySEV

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

karfiol

Mit főzzek? Rakott karfiolt!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.