Haza és nagyvilág

Több napraforgót és kevesebb kukoricát vetettek a gazdák

Magyarország | Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Új Szó Nálunk

2023. május 22. 14:00

mezőgazdaság
- Fotó: Agrárminisztérium

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentése alapján a tavaszi árpa, a magborsó, a zab és a cukorrépa vetése már befejeződött, a napraforgó vetőmagból is kevés van már a zsákokban, míg a kukoricából a tervezett terület 97 %-át, burgonyából pedig a 93 %-át vetették már be.  A szója vetése is jelentősen előrehaladt az előző héthez képest és már elérte a 90%-os készültséget. 

A teljes, 2,1 millió hektáros tavaszi vetésterület lényegében megfelel a korábbi évek nagyságrendjének, a vetésterületen belül azonban eltolódás tapasztalható: a korábbi évek átlagához képest a gazdálkodók által idénre tervezett napraforgó vetések 714 ezer hektáros területe nagyobb, a kukorica vetési szándékában jelzett 871 ezer hektárnyi vetésterülete pedig kevesebb az előző évekhez viszonyítva. A napraforgó kukoricával szembeni térnyerése mögött a piaci folyamatok és a tavalyi aszályos év miatti, átlagosnál alacsonyabb kukorica termésátlag áll. A kisebb kultúrák közül kiemelendő a szója 67,4 ezer hektár, a cukorrépa 13 ezer hektár és a burgonya közel 6700 hektáros területnagysága. 

Az elvetett állományok állapota kielégítő, az ilyenkor szokásoshoz képest hűvösebb idő azonban egyes helyeken nyomot hagyott a vetéseken. A csapadékos időjárás miatt a gombás betegségek elleni védekezés jelenleg kiemelt fontosságú. 

A téli és tavaszi időjárás az ősszel elvetett búzára, árpára és repcére nézve is kedvező. Ha a betakarításig hátralévő időszakban nem történik extrém időjárási körülmény, az őszi vetésű gabonáknál megfelelő termés várható. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A rákoknak ma fontos lehet a család

húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.