Haza és nagyvilág

Valóban a szankcióktól drágult így a benzin?

Magyarország | Elsősorban az Oroszország ellen nemrég hatályba lépett EU-s olajembargóra és a hirtelen kialakult benzinhiányra hivatkozva szüntette meg a kormány az ársapkát. Csakhogy Magyarország épphogy mentességet kapott e téren, mégis nálunk drágult legdrasztikusabba az üzemanyag.
Új Szó Nálunk

2022. december 12. 12:56

benzin
- Fotó: Shutterstock

A kormány a múlt héten egyik pillanatról a másikra kivezette a benzinársapkát, s ezt részben az ezt megelőző általános benzinhiánnyal, részben a hatályba lépett EU-s olajembargóval és a szankció árdrágító hatásával indokolta. Csakhogy nem mindenki számára tűnik alapvető igazságnak a kormánypropaganda által olyan gyakran használt „szankciós” jelző például a benzinárról szólva. A Telex összehasonlítása szerint például az ukrajnai háború kitörése óta az unióban a benzin ára átlagosan 1 százalékkal csökkent, míg a dízel ára 11 százalékkal nőtt. Ehhez képest Magyarországon a benzin 20 százalékkal lett drágább, a dízel 32 pedig százalékkal az üzemanyag-ársapka eltörlése óta.  

A propaganda alapvetésével áll szemben az is, hogy az EU által bevezetett szankció alól – a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatban – éppen Magyarország kapott mentességet. Ennek ellenére a többi európai országban sem okozott ez kiugró drágulást az üzemanyagoknál.  

Kiderül a számokból az is, hogy amíg nyáron nagyon drága volt az üzemanyag, most a háború kitörése előtti szinthez közelít, óriási megugrást viszont csak Magyarországon produkál, jól lehet Magyarország továbbra is olcsón tud orosz olajat venni. 

Szerdától némileg csökkennek a nagykereskedelmi árak, tájékoztatott a holtankoljak.hu. Ezek szerint 

  • a 95-ös benzin 20 forinttal.
  • a gázolaj 15 forinttal lesz olcsóbb a kutak számára.

Hogy mi mennyiért tudunk tankolni, még nem tudható, folyamatosan változnak a kutak árai az ársapka kivezetése óta. Erről pontosabb képet szerdán látunk majd. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.