Haza és nagyvilág

Vasárnap elő kell venni a hólapátot?

Magyarország | A hét végére több centis havat jósol az Időkép, bekeményít a tél. Előtte is hideg lesz, de van egy „jó hírünk” is: esni fog, borús lesz az ég és párás a levegő.
Új Szó Nálunk

2022. december 8. 19:30

hó
Fotó: pexels

A következő napokban kemény hidegek jönnek, mondhatják: ez a december. Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, a levegő párás, 2 és 7 fok között változik a csúcshőmérséklet. A péntek is borult lesz, helyenként sok esővel, szombaton pedig a borult égből kezdetben délen, délkeleten, délutántól dél felől egyre többfelé várható újabb eső. Ebből nyugaton az Alpokalján már havas eső, havazás is lehet. 

Szombaton az északias szél a Dunántúlon több helyen megélénkül. Napközben 3-11 fok között alakul a hőmérséklet, ismét délkeleten lesz enyhébb az idő – írja az Időkép. 

Vasárnap jön a fogcsikorgató hideg, nyugat felől az esőt egyre többfelé válthatja fel havas eső, havazás.  

Az Időkép szerint az északnyugati szél a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik, a Bakonyban hófúvás sem kizárt. Erős lehűlés jön, a csúcshőmérséklet -1 és +5 fok között alakul, ennél legfeljebb a délelőtti órákban délkeleten lehet enyhébb az idő. Hétfőn szeles időre, elszórtan hózáporokra készülhetünk fagypont körüli maximumokkal. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Richter

Baleset történt a cirkuszban (KORÁBBI VIDEÓ)

Győr

Győri századok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.