Bűnügy és baleset

Egyre több az agresszív sofőr

Magyarország | Naponta többször is találkozik az utakon a közlekedési szabályokat megszegő autósokkal a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) online felmérése résztvevőinek 61 százaléka.
Új Szó Nálunk

2023. június 15. 15:00

sofőr
A válaszadók alig harmada érzi magát biztonságban mindenhol az utakon. - Fotó: Shutterstock

A május 11. és 25. között háromezer ember megkérdezésével készült felméréséből kiderül, hogy a válaszadók több mint kétharmada (68 százalék) szerint az elmúlt években egyre több az agresszív résztvevő a közlekedésben. 

A válaszadóknak mindössze 29 százaléka érzi magát biztonságban mindenhol az utakon, a többiek megneveztek egy vagy több olyan helyet (például városon kívül, főutakon vagy az autópályán), ahol ez nincs így. 

Hasonló arányban látják romlónak összességében a hazai közlekedési morált a válaszadók: a NÚSZ Zrt. kutatásában résztvevők közel fele, 42 százaléka nem feltétlenül áll meg a stoptáblánál, legfeljebb lassít, és 27 százalékuk, azaz nagyjából minden harmadik válaszadó szintén csak lassít, és nem mindig tartja be a sebességkorlátozást az útépítéseknél, karbantartásoknál, annak ellenére, hogy ezeken a helyeken még inkább veszélyben lehetnek az emberek. 

A válaszadók több mint negyede (27 százalék) látja azt az utakon, hogy a közlekedők gyakran nem adnak elsőbbséget a megkülönböztető jelzést használó mentőknek, rendőröknek és tűzoltóknak. 

A válaszadók közel kétharmada (67 százalék) pedig azt tapasztalja, hogy a gépjárművezetők nem tesznek eleget a jobbratartási kötelezettségnek. 

Az elfogadhatatlannak tartott szabályszegések között a büntetőfékezés vezet: a válaszadók 92 százaléka sorolta ezt a szabályszegést az elfogadhatatlan kategóriába.  

A legkevesebben (39 százalék) pedig a gyorshajtásra voksoltak. Az utóbbi szabálytalanságot követik el ugyanakkor - saját bevallásuk szerint - a legtöbben (82 százalék). 

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne javítani a hazai közlekedési morálon a kérdőívet kitöltők 63 százaléka írta azt, hogy már az általános iskolában tanítaná a gyerekeket a kulturált közlekedésre. 

A válaszadók 35 százalékban jelölték meg a jogosítványszerzés feltételeként a pszichológiai alkalmasságot, 27 százalékuk szerint az utakon még több kamerával és rendőrrel, 25 százalékuk szerint pedig szabályszegés esetén szigorúbb 
büntetésekkel lehetne változtatni pozitív irányban a helyzeten. (Forrás: MTI) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A bikánál a kapcsolatok kerülnek előtérbe

tűz

Egy hét eseményei a tűzoltóknál

KVÍZ

KVÍZ: Amikor, aki, ahány

veterán

Veterán autókat láthat az ünnepen

benzinkút

Ez várható a kutakon

ősz

Folytatódik a napsütéses, őszi idő

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.