Bűnügy és baleset

Figyelem! Szerdától változik a buszközlekedés Ménfőcsanakon

Győr-Ménfőcsanak | Március 23-tól öt buszjárat – 20Y, 21, 21B, 22, 22B – terelőúton közlekedik Ménfőcsanakon az M83-as bevezető szakaszának átépítése miatt. A Galgóczi Erzsébet utcában ezért tilos várakozni. A táblák már kint vannak, egyelőre csak figyelmezteti a szabályszegőket a Városrendészet.
Somodi Géza

2022. március 20. 16:00

Csanak
A táblák már kint vannak, hamarosan be is tartatják a szabályt - Fotó: Facebook/Ménfőcsanaki Lakosok

A Ménfőcsanaki Lakosok Facebook-csoportban már korábban is tájékoztatták a lakókat: 

„A buszok a tavaly ősszel megtartott lakossági fórumon tett lakossági észrevételek alapján a Galgóczi Erzsébet, Garan János utcában nem két irányba, hanem csak egy irányba (a városból kifelé) járnak majd, az utcában súlykorlátozást is bevezetnek, nem hajthat be 3 és fél tonnánál nehezebb jármű. Ezzel a megoldással a terelés ideje alatt csökkenthető a környék túlterheltsége. Szintén a helyiek kívánságára nem épül ideiglenes buszmegálló a Galgóczi Erzsébet utcában. A Volánbusz Zrt. kéri, hogy az esetlegesen felmerülő igényeket jelezzék az info@volanbusz.hu e-mail-címen a társaságnak. A kivitelező a héten elkészítette az érintett utcákban a burkolat videós állapotfelmérését.” 

Térkép
A Volán térképe, melyen az elterelés útvonalait rögzítették

A buszközlekedés változásáról a Volán honlapján lehet és érdemes tájékozódni.  

A napokban, azaz március 14-én a ménfőcsanakiak fejleményt észleltek: 

„Városrendészet ma figyelmeztetéseket tett ki az autókra a Galgóczi Erzsébet utcában. Nem büntettek, csak figyelmeztettek. Kérik az autósokat, hogy az induló buszforgalom miatt figyeljenek a szabályoknak megfelelő parkolásra.” 

Mindez ismét véleménynyilvánításra késztetett többeket, ezek közül szemlézünk: 

  • Szét fogják bírságolni az utcát. 
  • Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy hova rakják a tulajok innentől az autóikat. 
  • DISZKRIMINÁLÁS! A Garan János utcában, Hóvirág utcában és még sorolhatnám, ott is tessék „körülnézni”. A Galgóczi E. utcában 2006-ban lakásonként 6o.ooo Ft-ot fizettünk hozzájárulás címén a 2x3,5 m forgalmi sáv megépítésére és 2x1m-es padka kialakítására! 
  • Hát én is fizetek a súlyadóval, az autópályákat is a mi pénzünkön építették, sorolhatnám. Ez ilyen. Miért lenne diszkriminatív? Használhatja, csak nem parkolásra. 
  • Azért diszkriminatív, mert más utcában nem raknak ki „figyelmeztetőket”, csak a Galgóczi utcában. A Városrendészetnek legelőször a biztonságos gyalogátkelést kellene megoldania! Gyalogátkelő zebrát kérünk a Galgóczi E. út és Garan János út kereszteződéséhez, ugyanúgy, mint a Malom út és Aba Sámuel út kereszteződésénél van. Én a fórumon is felvetettem, de nem történt semmi. Mi is, gyermekeink is fizetnek évtizedek óta súlyadót, autópálya matricát. Legegyszerűbb táblákat kirakni és majd büntetni. 
  • A gyalogátkelő az önkormányzat vagy közút hatásköre. Egy gyalogátkelőhely nem egy egyhetes feladat. Lehet, hogy a mai szabályoknak megfelelően nem is alkalmas az útszakasz jelen állapotában. Én megértem, de ezt az ideiglenes állapotot is meg kell érteni. 
  • Az ideiglenes állapotot meg is értettük! Bejárás alkalmával kérték, hogy jelezzük a problémákat, én jeleztem is anno, amikor polgármester úr és Szabó Jenő úr erre jártak. A fórumon Prédl úrnak is jeleztem, de nem történt semmi! Tehát nem egy hetes dologról van szó, hanem közlekedési biztonságról. Mindenki csak hárít, pedig megoldhatóvá kell tenni! 
  • Addig, amíg tragédia nem történik! Egyébként ugyanez a helyzet a Forráskút út és Halász Ödön út kereszteződésénél, dobozos autók parkolásától nem jól belátható az út. 
  • Árkokat kellene lefedni parkolónak. 
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pásztormúzeum

Húsvéti látnivalók a nemzeti parkokban

sport

Visszafogott a mai sportkínálat

szél

Riasztást adott ki a HungaroMet

influenza

Kevesebb az influenzás, de még mindig sok a légúti fertőzés

hori

A rákoknak ma fontos lehet a család

húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.