Bűnügy és baleset

Vakmerő hattyú landolt az autópályán (VIDEÓ)

M1-es autópálya | Néhány nappal ezelőtt az M1-es autópálya 125-ös kilométerszelvényénél, Győr határában egy hattyú repült be a Magyar Közút kamerájának látóterébe. Csaknem balesetet rögzített a kamera.
Új Szó Nálunk

2022. március 30. 08:39

hattyú
Forrás: Magyar Közút

A nagytestű madár nem kért leszállási engedélyt, de így is letette magát a pályán – írja a társaság közösségi oldalán. Kamionosok, autósok hihetetlenül figyelmesek voltak és mindent megtettek, nehogy elgázolják az állatot. A történet végül abszolút happy enddel zárult, nem lett baleset, ugyanis pont arra járt egy közutas kocsi, és a kolléga segített kiterelni a bajba jutott hattyút az útról. 

Ahogy a videón is látszik, a szerencsének – és a megfelelő követési távolságoknak – volt köszönhető, hogy nem lett ebből tömeges koccanás. A forgalom teljesen leállt egy percre, amíg a munkásnak sikerült megoldania a problémát.  

Jó példa ez arra, hogy milyen nem várt helyzet is előfordulhat a közlekedés során, éppen ezért kell mindig figyelemmel vezetni. 

A kommentekbből is kiderül, nem volt egyszerű helyzet. Kérdéseket vet fel például ez a hozzászólás: 

  • Huh, azért meleg volt a pite, némelyik szituációban.  Szerencsétlen madár nem tudta, mire vállalkozik a landolással. Ha ebből baleset lesz, akkor kit vonnak felelősségre?  
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tortilla

Mit főzzek? Tortillát!

Szarka

Szarka Tamás Mezőörsön lép fel

KVÍZ

KVÍZ: A jó válasz igaz vagy hamis

defekt

Mit tegyen, ha defektet kapott?

dokumentum

Ezek a dokumentumok kellenek az otthonfelújítási támogatás igényléséhez

adózás

A vállalkozóknak is segít a NAV, de nekik bevallást kell készíteni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.