Kultúra

Nemzeti dal pörgős zenével, Váray László szerint a vers nem a vitrinbe való (VIDEÓ)

Győr | Bátor zenei tettre vállalkozott a győri zenész, ifj. Váray László: megzenésítette minden idők egyik legismertebb magyar versét, a Nemzeti dalt, aminek ráadásul van is már egy mindenki által ismert zenei feldolgozása. A pörgős, rock’n rollos új dal ma több csatornán hallható lesz, nem csak Magyarországon.
Laczó Balázs

2022. március 15. 08:00

Váray
Váray László feldolgozását Kanadában és Ausztriában is játsszák - Fotó: Hajnik Zoltán 

Nem tartott-e attól, hogy egyesek azt mondják: ezt már Tolcsvay Lászlóék feldolgozták, s egyáltalán miért látta szükségét, hogy maga is a legismertebb Petőfi-vershez nyúljon? Erről is kérdeztük a győri Váray Lászlót, ahogy arról: lehet-e, s ő hogyan próbált tudatosan valami újat adni a forradalmi alapműhöz, s milyen a dal fogadtatása? 

– Egy hivatalos március 15-i ünnepség zenei szerkesztésére és előadására kértek fel 2014-ben. Valójában csak a második gondolatom volt megzenésíteni a verset, az első az, hogy az általam is nagyon szeretett Tolcsvay-féle változatot adom elő. Ha nem találtam volna meg ezt a formát, akkor maradt volna az eredeti terv, de izgalmas módon vezette a kezemet a vers ritmikája, a hangszer, és úgy éreztem, nagyon működik. Az alkotás öröme adta nekem ezt a megzenésítést – mondja Váray László. Elmesélte azt is: megzenésítést másodszor 2019-ben az Egyesült Államokban adta elő, egy atlantai templomban, a Georgai Magyarok Klubja ünnepi találkozóján. „Csodálatos alkalom és csodálatos közönség volt.”   

Váray
Ennek az üzenetnek igazán meg kell dörrennie Váray László szerint - Fotó: Nagy Balázs

–  Ami tudatos volt a megíráskor, hogy az irodalomban betöltött szerepe ellenére sem kaphat pátoszos, himnikus kíséretet, hiszen a vers sem abban a hangnemben íródott. Ennek ellenére persze el lehet úgy szavalni, s kaphat is olyan zenét, de ha végiggondoljuk, hogy milyen helyzetben, milyen időszakban és milyen céllal született a Nemzeti dal, akkor ennek az üzenetnek igazán meg kell dörrennie – véli a zenész. Hozzátette: hangzásban is olyan naprakész, 2022-es felvételt szeretett volna, ami szintén nem helyezi vitrinbe a dalt, akár koncertműsorba is beszerkeszthető, nem csak ünnepi alkalomból. 

Bár a dal csak nemrég startolt, már nagyon sok pozitív üzenetet kapott, pedig a március eleji Győr Plusz Rádió- és internetpremier mellett csak ma, 15-én kerül országos rádiókba. 

– Külön öröm, hogy határon túli magyar rádiók is műsorra tűzték Kanadától Ausztriáig – mondja. 

A dalban Váray László énekel, gitározik és banjózik, Tóth Márton dobol, az ütőhangszereket Kirschner Péter szólaltatja meg. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
orvosok

Nagy a baj, most már elismerik fent is - 25 ezer szakápoló hiányzik az egészségügyből

kondipark

Ellenőrizték a kondiparkokat, idén javult a helyzet

ryanair

Akire ráterhelték az extraprofitadót, annak a fogyasztóvédelem azt ajánlja: menjen bíróságra!

aláírásgyűjtés

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szentivániak

határkerítés

Rabokkal építtetik a határkerítést

szőlő

Megkezdődik a szüret a Soproni Borvidéken

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.