Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!    

1988, 19.fejezet 
Ifjúságunk és a győri termál 

Minden uszoda párájának saját illata van, a termálét sem lehet elmesélni, s nem múlik nosztalgiánk az 1965-től 1988-ig állt épület iránt. Amikor bejelentették a robbantását, a Kisalföldet egész nap kétségbeesve hívták, s az újság „egy ereje teljében lévő ember értelmetlen halálához” hasonlította a lebontást (Kisalföld, 1988. júl. 21.). Győr gyászolt. 

Hogy nézett ki? Emlékszünk még? 

Megszoktuk az új élményfürdőt, talán sokaknak ki is esett a köztes 10 év, amíg a régi termálépület már nem állt, de felújított medencéi még tanúskodtak a bontást megelőző negyedszázadról. Ezeket a strandról közelíthettük meg a ‘90-es években, míg fel nem épült a mai fürdő, ahol már törnünk kell a fejünket: mi volt itt 1988 előtt?  

Segítünk, három medencéből állt a termál, a kint használatos, mostani, úszómedence helyén feküdt a régi 33 méteres, aminek 27–30 fokos vizébe akkor is úszni jártak. A 34 fokosban felnőttek, gyerekek együtt üldögéltek, s működött egy 38–40 fokos is, abba a kisgyerek nem mehetett be.  

Ha az épület főbejáratán léptünk be az üvegezett előtérbe, jobbra, a medencék felőli oldalon volt a büfé, balra a pénztár ablaka, s a bejárattal szemben felül a férfiak öltözője, lent, a fürdőtérben a nőké. De biztos könnyebb felidézni a bejáratnál húzódó kis hidat, ez a töltés felől vezetett a fürdőbe. Ami nem köztudomású, hogy sokan a híd alatti gazdasági bejáratot használták.

A VIP-vendégek titkos ajtaja  

- Ez egy másfél méteres ajtó volt a híd alatt, s mi, a termál dolgozói, talán tizenketten lehettünk, ezen mentünk be – emlékszik egy volt gépész, Beke Pál. – De nem csak nekünk volt kulcsunk. Jöttek a korai vendégek, vállalati vezetők, vezetőhelyettesek, volt kulcsa az egyik rendőrkapitánynak és nagyon sok orvos járt ide, összesen talán huszonöt VIP-vendég. Négy óra körül érkeztek, úsztak egyet a munkakezdés előtt.  

Hétvégén zsongott a Rába felé eső terasz, aminek padlója mozaikból, korlátja drótüvegből készült. A vállalati vezetők, orvosok, vendéglátók törzsasztaluknál üldögéltek, s tudta a többi vendég, hogy ennél az asztalnál többre megy ügyes-bajos panaszával, mintha a hivatal ajtaján kopogtatna. Fogyott a sör, az üveges üdítő, a virsli és az előre készített szendvics a Papatyi-féle büfében.   

A szauna kedden, csütörtökön és a hétvégén fogadta a vendéget, a medencékbe lehetett fél- napos jegyet is váltani, ez ‘80 májusáig 5 forintba került, akkor 10-re emelték (Kisalföld, 1980. máj. 15.). S még így is megérte, képzeljük, ha ma a napi felnőttjegy ára egyszer csak 3100-ról felszökne 6200 forintra! És még egy adalék az elmúló időről: 1965-ben még 250 autónak és 1000 biciklinek terveztek parkolót a kibővülő strandnál (Népszava, 1966. jan. 16.). 

A fiataloké a kettes medence 

Négy-ötszáz vendég fürdött egy jobb napon –emlékszik Beke Pál, aki 11 évig dolgozott a termálban –, de a hétvégi riportokban 500-600 vendéget is írtak, egy régi eseménynapló pedig 800-at említ 1975-ben. Ha december elején kicsit visszaesett a forgalom, tudták a Vízműnél, hogy a karácsonyi szünetben kárpótol a gyerekzsivaj – bár a beutalt betegek, idősek nem osztoztak az örömben. A kettes, „vese alakú” medencét a fiatalok és a gyerekek kedvelték jobban, a hűvösebb úszómedence közös volt, a forró vizűt pedig a „derékmelengető” korosztály utalta ki magának. De nem csak ők, hiszen innen lehetett csak igazán önfeledten a hóba huppanni, majd visszagázolni a gőzölgő medencébe. 

Sokan versenyszerűen úsztak, s csak hetvenhatban épült meg a sátras uszoda, addig télen a Termálon kívül egyedül a régi, kinőtt gőzfürdő működött. Buszok gördültek be hétvégente csehszlovák, lengyel vendégekkel, s szinte biztos, hogy a mai fürdő törzsvendégei között is akadnak régi ismerősök. (Kisalföld, 1974. febr. 19.)  

A nosztalgia kiszűrődik a Facebook Régi Győr oldalán közölt hozzászólásokból is. „Télen vasárnaponként – írja valaki – egy püspökerdős nagy kör futás után úszás, ázás, majd otthon a vasárnapi ebéd jött!” 

A robbantás napja 

Több százan álltak a töltésen 1988. július 21-én. Egyetlen napja volt a városnak lélekben felkészülni, július 20-án közölték a hírt, s másnap hatalmas porral már össze is omlott a 23 éves létesítmény. A bájos kacskaringójú „Termál” felirat egyben hullott le és úgy is maradt.  

Amikor bezárták, 1987 áprilisában, felújításról volt szó, a lap terveket közölt, hogy bővülni fog a fürdő, padlófűtést kap, a büfé a földszintre kerül és csak a fürdőzőké lesz, a medencébe pedig kizárólag a zuhanyzón át jutunk be. Ám egy baljós helyzetjelentést is olvashatott az ember öt hónappal a bezárás után: 1988 végére még biztosan nem nyit ki a fürdő, ahogy ígérték. (Kisalföld, 1987. okt. 7.) 

Mert ahogy vizsgálni kezdték az épületet, akkor kiderült, hogy valójában mekkora a baj, a termálvízben lévő kovasav sokkal agresszívebben kezdte ki a gépészetet, mint gondolták. A csövek szitaként eresztettek, Beke Pál szerint az oldalablakok kereteit az üveg tartotta. Megette a rozsda a győri termált, de más sebekből is vérzett, még csupán 14 éves volt 1979-ben, amikor pár méteres hídját alá kellett dúcolni, hogy le ne szakadjon. (Kisalföld, 1994. márc. 14.) 

Bezzeg ‘87 tavaszán a Győr és Környéke Vízmű- és Fürdő Vállalatnál még azért aggódtak, hogy ezt a másfél évet miként vészeli át a termálszerető közönség, amely addig a szomszédos fedettbe járhat. (Kisalföld, 1987. ápr. 22.) Aligha gondolták ekkor, hogy egészen 2003-ig kell majd várni, mert a bontással egyidejűleg beharangozott nagyra törő tervekből semmi sem lett. Sőt, a robbantás után négy évig megbecsülhetetlen mennyiség folyt a híres gyógyvizünkből a Mosoni-Dunába, s csak kisebb részét tudták gyógyításra vagy üzemek fűtésére használni. (Kisalföld, 1994. márc. 14.) 

A kétszer avatott medencék 

S jött a félmegoldás: medencék öltözőépület nélkül. A fürdőkomplexumot 1994-ben ismét „teljesre” jelentették némi túlzással. Csigaház nélküli csigák voltak, „fapados” konténeröltözőjükkel  az egyenként felújított medencék, s ahhoz, hogy így önállóan működhessenek, előbb át kellett őket alakítani. A 33 méteres úszómedencére költöttek a legtöbbet, mert fala a robbantáskor beszakadt. Az újság szarkazmussal közölte: „egyszer építették, másodszor avatták…” 

A beszámolók szerint pedig már 1962. július 17-én, vasárnap, telt házzal nyílt  a termál őse, de csak az 1961-es kútfúrás után még a későbbi „rakétás” medencét „bitorolták” el a felnőttek. A második nyitás volt az „igazi”: 1965. október 6-án, végül a harmadik ’94-ben. S ami ezután jött, 2003-ban, az már egy másik fürdő története. De ha ma két érettebb korú győri beszélget – „termálfürdő” alatt örökké a régit fogja érteni.  

S vele érzi a páragőz illatát, megjelenik lelki szemei előtt a Kígyókirály, Varga Imre szobra, amit egykor mindenki unalomig ismert. Ma már képen tudjuk csak megmutatni, a Vízmű telepére került annak idején, kerestük, de – ilyen különös kígyó volt – lába kélt. Az ő emlékét is, a Termálét, páragőzös ifjúságunkét kegyelettel megőrizzük.