Haza és nagyvilág

Ungvári István Korcsmárosról: Én bátyámnak, ő öcsémnek szólított

A szomorú hír már körbejárta a magyar közvéleményt: négy és fél órával 70. születésnapja előtt meghalt Korcsmáros György. A Győri Nemzeti Színház igazgatójáról a teátrum egyik meghatározó színésze, Ungvári István beszélt a most megjelent, Ez is mi 50 évünk című kötetben.
Sudár Ágnes

2022. október 26. 10:00

korcsmáros
Fotó. Korcsmáros György a Nyomorultakat rendezt és játszott is benne – ő volt a kocsmáros.  

Ebből a könyvből idézünk, a beszélgetés idén nyáron történt, ekkor a széles közvélemény nem tudott Korcsmáros György betegségéről, nem is ez volt a téma. Sokkal inkább az az időszak, amikor Ungvári István – Korcsmárosnak hála – Győrbe került, a rendező pedig ekkor már igazgatta győri teátrumot:  

Korcsmáros György 1992-ben vette át a színházat, három évvel később pedig megszólalt a telefon az irodájában. A híres rendező és legendás „színműves” tanár, Horvai István hívta egy volt tanítványa ügyében. Ungvári Istvánnak hívták a fiatal színészt, aki mára a Győri Nemzeti Színház meghatározó művésze. Mondja el hát ő, mi hangzott el Korcsmáros és Horvai között: „Horvai-osztályban végeztem, egy évet a Játékszínben, majd hármat a Kamarában játszottam, s mit szépítsem: kirúgtak onnan. Kétségbeesve hívtam a volt osztályfőnökömet, hogy segítsen. Hívjon fel holnap, mondta nekem, másnap meg azt, hogy menjek az Astoria Hotel aulájába, ott vár majd valaki. Korcsmáros volt az a valaki, Horvai István neki ajánlott be. 1995 tavasza volt, nyáron eljöttem megnézni a színházat, ősszel már a társulattal próbáltam.” 

Ungvári István, akit sokan szólítanak Pimpiként, mást kapott Győrtől és a színháztól, mint amit Budapesten a vidéki teátrumról gondolt. „Kaposvárt és Szolnokot nem számítva a többi vidéki színházat színésztemetőnek tekintette a szakma. Győrt is. Engem, amikor megérkeztem, két dolog lepett meg. Egyrészt a színpad mérete, másrészt megleptek a kollégák, akik tényleg nagyon jók voltak. Valahogy a sors is úgy akarta, hogy az érkezésem után fiatal, tehetséges kollégák érkezzenek Győrbe, a legfontosabb számomra mégis Korcsmáros személye volt. Én bátyámnak, ő öcsémnek szólított, s ennél talán többet kár is mondani a kapcsolatunkról.” 

A Korcsmáros-érában egymást követték a prózai és zenés darabok, az ifjú Ungvárinak pedig a direktor rendezőként is osztott lapot, vagyis szerepeket. Ebben a fejezetben színházi sztorikat ígértünk, álljon itt egy Pimpitől is: „A Hairben Gyuri azt szerette volna, hogy a tónál játszódó jelenetben mezítelenek legyünk. Jól csinálta, nem görcsöltünk ezen, tudtuk, hogy a főpróba-héten jön el a pillanat, amikor élesben is csinálnunk kell. Levetkőztem én is a takarásban, de a fekete zoknimat magamon hagytam. Csak azt. Így rohantam be a jelenetembe. Szó szerint nem idézném, amit Gyuri ekkor mondott, a lényeg az volt, hogy vegyem le, de gyorsan… Nekünk biztosan emlékezetes marad ez a jelenet, de az öltöztetőknek is, bár ők sok mindent láttak már ez előtt is. Ami viszont tény, hogy akkor, amikor ez a rész következett a darabban, ötven embernek valamiért épp a színpad környékén volt dolga”– mondja hamiskás mosollyal a színész. 

A kötetben (számos kulisszatitok mellett) szó esik Korcsmáros kényszerű távozásáról is:  

Ez a történet már Forgács Péter igazgatása alatt zajlott, akit kétszer nevezett ki a győri önkormányzat igazgatónak: először csak két évadra, 2007 és 2009 között, utána viszont tíz évre, 2011-től 2021-ig. Az első kinevezésnek, ami Korcsmáros távozását jelentette, nagy visszhangja volt. A hivatalos indoklás szerint „a gazdálkodás területén tapasztalt hiányosságok és jelentős összegű költségvetési túlköltekezés miatt” fogyott el a levegő Korcsmáros körül. Az igazgató póttámogatásként 57 millió forintot kért a közgyűléstől, melyet nem szavaztak meg, pedig szerinte nem csoda, hogy nem jöttek ki az előirányzott egymilliárd 200 millió forintból, hiszen magasba szöktek a közüzemi díjak, nőtt az áfa, akár a költségek. „A megyében velünk együtt 53 intézmény is túllépte a keretét, volt olyan oktatási intézmény, amely 60 millió forinttal adósodott el. Mégis többüknek megszavazták a póttámogatást, nekünk nem” – mondta akkor a 24.hu-nak a felmentett direktor. (2007. febr. 23.) Akad egy történet erről is, Korcsmáros mesélte ebben a cikkben: nem sokkal a leváltása előtt egy győri előadáson meglátta a nézőtéren Eperjes Károlyt, majd felhívta, hogy minek köszönhető a látogatása. Szerinte Eperjes  kifejtette, hogy a neki felajánlott négy színház közül próbál választani, ezért tette tiszteletét Győrben, de még hozzátette: „Téged úgyis leváltanak.” 

Sokan osztották a távozó igazgató véleményét, miszerint a döntés hátterében politikai szándékok húzódtak, Győrben ugyanis a 2006-os önkormányzati választások 15 éves baloldali vezetés után fideszes győzelmet hoztak. A színészek jó része a közgyűlésre is elment – támogatásukat és tiltakozásukat kifejezve. Természetesen köztük volt Ungvári István is: „Korcsmáros jó igazgató és jó rendező volt. Jól figyelte a színészeket, tudta, mikor, kinek mit kell mondani. Igazgatóként pedig nála az előző évad közepén tudtuk, hogy jövő májusban mit fogunk játszani. Amikor a felfüggesztése és a leváltása bekövetkezett, megtehettem volna, hogy távozom én is. Valahova. Két oka volt, hogy nem így döntöttem. Az elsőt maga Korcsmáros mondta ki, azt kérte tőlünk, hogy ne hozzá legyünk lojálisak, hanem a színházunkhoz. Másrészt pedig hűséges típus vagyok, a városban azóta élek, hogy ide kerültem Horvainak és Korcsmárosnak hála.” 

Ez szubjektív ugyan, de Ungvári szerint Korcsmáros legjobb győri rendezése A Mester és Margarita, a Nyomorultak és Az ügynök halála volt. 

(A könyvről, amely Győr, pontosabban a győriek utolsó ötven évét mutatja be itt talál részleteket.)

Fotó: Facebook/Korcsmáros György
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.