Nagyvilág

A rendszeres sport életet menthet

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának előmozdításáért – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített első globális jelentésében.
Új Szó Nálunk

2022. október 19. 14:00

sport
A trendszeres sportolás a testi és a lelki egészséget is segíti - Fotó: PxHere

A szervezet számításai szerint évente globálisan mintegy 27 milliárd dolláros egészségügyi kiadással járhat az, ha az emberek nem kezdenek el sürgősen többet sportolni, azaz nem veszik elejét annak, hogy különböző egészégügyi problémáik alakuljanak ki – idézte a jelentést a brit The Guardian online kiadása. 

A közegészségügyi kérdések közül kevés olyan terület van, ahol ennyire meggyőző lenne a bizonyíték arra, hogy azonnali kormányzati intézkedésekre lenne szükség. Kiemelték: bár világos, hogy a rendszeres testmozgás 20-30 százalékkal csökkenti a korai halálozások kockázatát, nagyon kevés előrelépés történt a világban azért, hogy az emberek többet sportoljanak, a tapasztalatok szerint az erre irányuló kormányzati intézkedések lassúak és felemásak voltak. 

A WHO szakértői felhívták a figyelmet, hogy a kormányzati tétlenségnek az a következménye, hogy a már eleve feszített körülmények között működő egészségügyi rendszerekre ma is rengeteg olyan megbetegedés terhe nehezedik, amelyek megelőzhetők lettek volna, és ez a trend a jövőben még inkább megerősödik.  

Ha a helyzet nem változik, a WHO szerint 2030-ig 499,2 millió olyan új krónikus és mentális betegséget fognak diagnosztizálni, amelyek egyébként megelőzhetők lettek volna. 

Ide tartozik elsősorban a magas vérnyomás és a depresszió, valamint a 2-es típusú cukorbetegség, a sztrók, a demencia és bizonyos rákos megbetegedések. A világon az összes szív- és érrendszeri megbetegedés, valamint a demenciás és depressziós esetek kialakulásának nagyjából 7-8 százalékát lehetne megelőzni, ha az emberek aktívabb életmódot folytatnának. 

Az előrejelzések szerint ezeknek az új eseteknek több mint 40 százaléka alacsonyabb jövedelmű országokban - Kenyában, Indiában, Bangladesben - fog bekövetkezni. A WHO 194 országot vizsgált, és arra jutott, hogy ezeknek kevesebb mint a fele dolgozott ki politikát az emberek fizikai aktivitásának előmozdítására, és még ahol létezik is ilyen elképzelés, ott is az esetek kevesebb mint 40 százalékában működik ténylegesen a stratégia. A kisgyerekek testmozgását illetően különösen feltűnőek a hiányosságok: az országok kevesebb mint 30 százalékában fordítanak figyelmet az 5 év alattiak rendszeres sportolására. 

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az országok hozzanak olyan intézkedéseket, amelyekkel elősegítik, hogy az emberek többet sportoljanak, gyalogoljanak, biciklizzenek, és ezzel csökkenjek az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomás. Ez nemcsak az egyénekre nézve jelent hatalmas előnyöket, hanem a társadalmak és gazdaságok állapotára is jótékony hatással lenne. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
éltementés

ÉLETMENTÉS: diák rohant be a tűzoltókhoz, az utolsó pillanatban húzták ki a vízből a kihűlt nőt

GYIK Rendezvényház

Eladó egy soproni kultúrház! Vagy kettő! (VIDEÓVAL)

lakástúz

Idős néprajztudós asszony a lakástűz egyik áldozata (GALÉRIA - MEGRÁZÓ FOTÓK A HELYSZÍNRŐL)

nemzeti park

Lépés a csallóközi nemzeti park felé, Szigetközre talán megfontolnák, ha...

cigi

Django ismét kiszagolta a cigit (VIDEÓ)

szivecskék az óvónéniknek

Szívecskéket is kaptak a sopronkövesdi óvoda sztrájkoló dolgozói

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.