Nagyvilág

Elérte a végzet a francia pókembert

Lezuhant egy felhőkarcoló lakóépületről és meghalt egy francia állampolgár múlt héten Hongkongban – közölte a rendőrség hétfőn. A helyi média tudni véli, hogy Remi Lucidi francia „pókemberről” vagyis az épületekre mindenfajta biztosítás nélkül felmászó fenegyerekről van szó.
Új Szó Nálunk

2023. július 31. 16:00

pókember
- Forrás: Facebook

A rendőrség tájékoztatása szerint a 30 éves férfi holttestét egy épület teraszán találták meg a város Mid-Levels nevű elegáns negyedében. Hozzátették: a férfi extrém sportokat űzött, de a nevét hivatalosan nem közölték. 

A hatóságok első vizsgálata alapján a férfi vélhetően az épület tetejéről esett le, de a rendőrség nem talált búcsúlevelet a helyszínen. Halálának pontos okát csak a boncolás után tudják megállapítani. 

A helyi média, köztük a South China Morning Post című napilap szerint a 30 éves férfi nem más, mint Remi Lucidi.

A lap egy névtelen forrása szerint Lucidit utoljára a lakóépületen egy 68. emeleti lakosztály ablakán látták bekopogni csütörtök este. 

Lucidi, aki a „Remi Enigma” (Remi Rejtély) nevet használta a közösségi médiában, utoljára egy héttel ezelőtt tett közzé a mászás közben készített fényképet az éjszakai Hongkongról az Instagramon, helyszínként pedig a Causeway Bay bevásárló kerületben fekvő Times Square-t jelölte meg. 

A francia mászó gyakran tett közzé fényképeket az Instagramon mászás közben, amikor a világ számos pontján fekvő magas épületekre hágott fel. Az egyik ilyen alkalommal Dubajban készített szelfinjének azt a címet adta, hogy „425 méterrel az ég felett”. 

Lucidit rajongói és követői a közösségi médiában gyászolták, és sokan ott búcsúztak el tőle. (MTI/AP) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
aszály

Eső kellene a földeknek

tészta

Mit főzzek? Csirkét tésztával!

kvíz zene

KVÍZ: Városok és dalok

szúnyogírtás

Támadnak a szúnyogok, támad a Győr-Szol

Vanyus

Audi ETO: csúcsrangadó dedikálással

benzin

Megszakadt egy jó sorozat a kutakon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.