Ezek a legértékesebb világmárkák, mutatjuk, hol jegyzik az Audit
2022. november 12. 13:00
A világcégek márkaértékét rangsorolja minden évben a TOP100-as felvonultató „Best Global Brands”, az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat listáján. Ezen belük külön pulpitus jut az első 10-nek. A globális márkarangsorban az első az Apple, márkaértéke most 482,2 milliárd dollár, 18 százalékkal több a tavalyinál. Immár a tizedik egymást követő évben győzött – számol be az MTI.
Dobogós hely jut azért még mindig a Microsoftnak – márkaértéke 32 százalékkal 278,3 milliárd dollárra nőtt –, és az Amazoné a harmadik hely: értéke 274,8 milliárd dollárra emelkedett.
Ezt követi a Google, ötödik a Samsung, hatodik a Toyota, hetedik a Coca-Cola, nyolcadik a Mercedes-Benz, a kilencedik a Disney, tizedik pedig a Nike. Utóbbi márkaértéke 18 százalékkal 50,3 milliárd dollárra emelkedett, s először került be a top 10-be. A listáról szóló beszámolók részvéttel emlékeznek meg arról, hogy a McDonald's kiesett a tízes listáról 48,65 milliárd dolláros márkaértékével, most a 11. helyen van. Az első 10-et azért is emelik ki külön listán, mert a top 100 márka összértékének nem kevesebb mint 53 százalékát adják ki együttesen.
Az Audit a 46. helyen jegyzik, az Instagramé a 16., a Facebooké a 17. hely. A százas listát it találjuk A top 100 márka összértéke egyébként először haladta meg a 3 ezer milliárd dollárt: 3088 milliárd dollárra nőtt a tavalyi 2667 milliárd dollárról, s egyébként háromszor több, mint 2001-ben, amikor először tették közzé az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat listáját.
Legjelentősebben most a Microsoft, a Tesla és a Chanel márka drágult. A százas listát górcső alá véve is vannak újak: az Airbnb (54. hely), a Red Bull (64. hely) és a Xiaomi (84. hely).
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.