A szlovák államfő nem tudta a miniszterelnökéről, hogy magyar (INTERJÚ)

– Ön magyar nemzetiségű, magyar alapiskolába, gimnáziumba járt. Segítette ez, vagy akadályozta önt abban, hogy először a Nemzeti Bank alelnöke, majd a hivatalnokkormány miniszterelnöke legyen? 

– Ezen a kérdésen nem gondolkodtam. Amikor a privát szférában, majd a pénzügyminisztériumban dolgoztam, sohasem a nemzetiség volt a fő kérdés. De sosem titkoltam, hogy magyar vagyok. Nem volt arról szó, hogy ne jártam volna el Komáromba, a régi iskolámba, vagy akár Magyarországra. Ott és itthon is tartottam magyarul előadást. Lehetséges, abban a dimenzióban segít ez valamit, hogy jobban ismerem, kicsit összetettebben látom a kisebbség problémáit. Természetesen tudjuk azt is, hogy Szlovákiában magyar politikusként, vagy akár közgazdászként nem olyan egyszerű dolgozni. Ugyanakkor én úgy látom, ez a helyzet sokat javult az elmúlt húsz évben. Szerintem az, hogy magyar nemzetiségű személyt nevezzenek ki miniszterelnökké, húsz, vagy harminc éve lehetetlen lett volna Szlovákiában. Most azonban úgy tűnik, senkinek nincs ezzel túl nagy problémája. 

– Amikor az államfő felkérte önt a szakértői kabinet vezetésére, Zuzana Čaputová tudta, hogy ön magyar? 

– Nem, nem tudta. Én megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy magyar nemzetiségű vagyok, amire azt válaszolta, hogy nem tudott róla. Én azonban megmondtam neki, hiszen ez még mindig valamennyire téma, bár annyira nem játszik központi szerepet. Ő pedig meg is örült neki, hiszen úgy vélte, minél színesebb a kormány, annál jobb. Üdvözölte, hogy van egy szakember, aki magyar nemzetiségűként fogja irányítani ezt a kormányt. 

– Ön szerint mennyire megfelelő jelenleg a kisebbségek helyzete Szlovákiában? 

– Ha megnézzük, mi történt ebben a kérdésben az elmúlt húsz-harminc évben, akkor azt mondhatjuk, jelentős fejlődés ment végbe. Ahol még olyan problémát látok, amelyet a következő években orvosolni lehetne, az például a beruházások témája. Amikor nagyobb beruházásokról gondolkodott az ország, más régiók voltak előtérben. Ez nem azt jelenti, hogy nem jöttek beruházások Dél-Szlovákiába, de lehet nem annyi, amennyire igényt lehetett volna tartani. Most azonban például az első kormányülések egyikén megszavaztunk egy beruházástámogatást Rimaszombatba. Kiemelten fontos, hogy ilyen invesztíciók a déli régióba is érkezzenek. De ehhez magának a térségnek is fel kell készülnie. Nagyon nehéz ugyanis behozni egy beruházást, ha nincs meg a megfelelő fogadókészség arra, hogy egy adott helyen mondjuk egy ipari parkot nyissunk, vagy valami mást, amiben a külföldi, illetve belföldi befektetők fantáziát látnak. Ez nem csupán kifejezetten kisebbségi kérdés, hanem az egész országról szól. Ha tényleg azt akarjuk, hogy a fiatalok itt maradjanak, akkor az, ha csak pénzt kínálunk nekik, nem segít. Munkát, jó egészségügyet, jó iskolákat kell kínálni. Ez pedig, nem csak Dél-Szlovákiára vonatkozóan, az egyik fő prioritás a kormányprogramban. Mindezt azért, hogy a fiatalok ne menjenek el csoportosan külföldre. 

– Mi a véleménye arról, hogy a szlovákiai magyar politikum nagymértékben összefonódik a magyar kormánnyal? Az MKP-nak például stratégiai partnere a magyar kabinet. 

– Minden ország törekedik arra, hogy valamilyen szinten kapcsolatban tudjon maradni a határon túli kisebbségeivel. Ez teljesen rendben van. Én azonban ezzel a kérdéssel nem annyira foglalkoztam. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy mi itthon próbáljuk a maximumot elérni annak érdekében, hogy az országnak és ezáltal a magyar kisebbségnek is jobb legyen. 

– És ha már Magyarországnál vagyunk, a magyar kormány jelentős tevékenységet folytat Szlovákia területén. Iskolákat, óvodákat, templomokat újít fel, támogatja a hozzá lojális intézményeket, a narratíváit terjesztő médiumokat, illetve történelmi épületeket vásárol. Önnek ezzel kapcsolatban mi az álláspontja? 

– Már utaltam rá, minden ország érdeke, hogy a határain kívül élő kisebbségeit támogassa. Mindez nem nagy probléma ott, ahol ez nem ütközik az adott állam, a kisebbségnek otthont adó ország érdekeibe, illetve ehhez egy jó együttműködés és információcsere is társul arról, hogy ki, mit, milyen szinten, milyen mértékben akar csinálni. Ugyanakkor ha ez valamilyen szinten ütközik azzal, amit az adott ország képvisel, akkor erről egy jobb párbeszédet kell létrehozni. Egy bizonyos szinten az ilyen határon túlra adott támogatás normális dolog. 

– Beiktatása óta beszélt már Orbán Viktorral? 

– Még nem. 

– Mikor találkozik majd vele legközelebb? 

– Valószínűleg az európai vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján találkozunk majd, vagy a V4-találkozón Pozsonyban. A külügyminiszter úrral elosztottuk egymás között az ilyen látogatások feladatát. Én azokon a találkozókon veszek részt, amelyeket közös uniós, vagy más, hasonló nemzetközi egyeztetések alkalmából hívnak össze. Ő pedig majd egyenként igyekszik végigjárni a partnerországokat. 

– Az uniós találkozókon, akár informálisan, beszél majd a magyar kormányfővel? 

– Persze, természetesen. Nem is lehetne kihagyni, hogy a két ország viszonyáról akár informálisan beszéljünk. 

– A V4-es országok nem minden kérdésben értenek egyet. Ilyen például az Ukrajnához, az ottani háborúhoz való viszony is. Az ön kormánya a júliusi NATO-csúcson Vilniusban támogatni fogja, hogy Kijev a jövőben a szövetség tagja legyen? 

Éppen kedden volt itt Pozsonyban a Bukaresti 9-ek csúcstalálkozója. Ennek a formátumnak Szlovákia és Magyarország is a tagja. A mostani találkozón itt volt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is. Egy közös álláspontot is elfogadtunk. Jelenleg nem is az a kérdés, hogy bizonyos körülmények között befogadjuk-e a szövetségbe Ukrajnát, hiszen erre vonatkozóan 2008-ban már született valamiféle döntés. Ugyanakkor nem kellene azt várni, hogy ez nagyon gyorsan megtörténik. Inkább egy kommunikációs váltás lesz majd látható, ha sikerül ezt Vilniusban átvinni. Ez arról szól, hogy vannak a belépésnek bizonyos feltételei, amelyeket Ukrajnának valószínűleg nem kell majd teljesítenie. De ez nem azt jelenti, hogy az ország tagsága napirenden van, főleg nem akkor, amikor ott háború van. Nem hiszem, hogy Ukrajna felvételével egy villámgyors folyamatra kell számítanunk. Inkább ez az egész arról szól, hogy a támogatásunkról fogjuk biztosítani Ukrajnát. 

– Amikor az ön kormánya hivatalba lépett, leszögezték, hogy folytatni fogják azt a politikát, amely szerint Szlovákia támogatja Ukrajna önvédelmét az orosz agresszióval szemben. Hogyan magyarázná el az olvasóinknak, hogy Szlovákiának miért kell támogatnia Ukrajnát? 

– Mi már az elején abból indultunk ki, hogy Szlovákia tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak is. A NATO pedig arról szól, hogyan tudjuk magunkat megvédeni nemcsak saját erőfeszítés által, hanem közös erőből is. Egy ilyen szempontból ha valaki azt látja, hogy a szomszédnak ég a háza, akkor miért ne menne oda egy vizes vödörrel, miért ne segítene eloltani a tüzet? Ez most nem arról szól, hogy az ukránok provokálták volna ki a háborút. Hanem az történt, hogy valaki megtámadta az országukat és azt követeli, hogy azok a területek, amelyek eddig Ukrajnához tartoztak, más állam részei legyenek. Ez semelyik ország számára nem lehet elfogadható, amely hosszú távú békét szeretne. Persze, rövid távra vonatkozóan sokan mondják azt, hogy ha nem védekeznének, akkor már vége lenne a háborúnak. De gondoljunk bele, ha valaki éppen erőszak áldozatául esik, annak sem mondanánk, hogy ne ellenkezzen, mert akkor gyorsabban túl lesz a megerőszakoláson. Ilyen szempontból egyáltalán nem értem azokat, akik azt mondják, hogy az ukránok mindenféle ellenállás nélkül adják oda a területeiket egy másik országnak. És ahogy elmondtam, mivel a NATO tagjai vagyunk, a szövetség konstruktív tagjai akarunk lenni. Ha azt szeretnénk, hogy megmaradjon ez a közös védelem, akkor nem fogadhatunk el olyan stratégiát, hogy ebből a rendszerből azokat a dolgokat válogatjuk ki, amelyek nekünk megfelelnek, míg a többire nem figyelünk oda. Ha valaki belép egy klubba, akkor az nemcsak arról szól, hogy azzal csak előnyök társulnak, hanem az ilyesmivel valamennyi felelősség is jár. Mi így tekintünk a NATO-tagságunkra is. 

– Magyarország ugyanakkor elutasítja, hogy Ukrajnát katonailag is támogassa. Mit gondol, Budapest miért van ezen az állásponton? 

– Ezt nem tőlem kell megkérdezni. 

– Ön az előbb arról beszélt, a NATO klubjába való tartozással nem csak előnyök, hanem felelősség, vagyis kötelesség is jár. Ezek szerint Magyarország ezeket a kötelezettségeket nem teljesíti maradéktalanul? 

Minden államnak joga van olyan álláspontot képviselni, amilyet akar. Csak aztán ha valaki elég sokáig foglal el a NATO vélekedésével szembeni álláspontot, akkor egy idő után a többiek megkérdőjelezik, hogy az érintett állam miért tagja a szövetségnek. 

(A teljes interjú az Új Szóban olvasható.)