A napsütés után visszatér a ködös idő
2025. január 13. 11:00

Hétfőn a Dunántúlon erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, másutt viszont kevesebb felhő ígérkezik, számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 0 és plusz 5 fok között várható.
Kedden hajnalban pára- és ködfoltok lehetnek, majd napközben derült, napos idő várható csapadék nélkül. Estétől észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet reggel többnyire mínusz 8 és mínusz 4 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délutánra mínusz 1 és plusz 3 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. A középső országrészben napközben előfordulhatnak nagyobb szakadozások a felhőzetben és a nap is kisüthet. Elszórtan várható hószállingózás, kisebb havazás, amelyet nyugaton havas eső, eső válthat. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, azonban az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, a hegyekben erős lökések is lehetnek. A minimum általában mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délután mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Csütörtökön reggelre helyenként köd képződhet, napközben pedig általában erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Csapadék nem valószínű, inkább csak jelentéktelen szitálás, hószállingózás fordulhat elő. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken lesz a leghidegebb, de északnyugaton, nyugaton fagymentes lehet az éjszaka. A csúcsérték 0 és 6 fok között változik, a tartósabban ködös, borult részeken lesz a hidegebb.
Pénteken borult, párás, ködös idő valószínű zúzmarával, de kisebb eséllyel előfordulhatnak derült, napos részek is. Csapadék nem valószínű és gyenge marad a légmozgás is. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2 fok között várható. A csúcsérték általában fagypont körül alakul, de a napos részeken ennél jóval melegebb is lehet.
Szombaton borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 4 és plusz 2, délután általában mínusz 2, plusz 3 fok valószínű.
Vasárnap borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 3, plusz 2, délután általában mínusz 2, plusz 3 fok valószínű. (MTI)
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.