Haza és nagyvilág

Lesz ismét uszodai koncert – de ez is víz nélkül

Győr | Idén farsang helyett bolondok napját tartunk az Aqua Sportközpontban! – írja a Győri Filharmonikus Zenekar.
Sudár Ágnes

2023. március 20. 07:00

Győri Filharmonikusok
Egy kép a 2020-as farsangi koncertről - Fotó: gyfz.hu

Emlékeznek még ugye, amikor a filhamonikusok a sportuszodában adtak koncertet? Igaz, akkor még Borkai Zsolt jött fel búvárként a vízből. Idén is lesz koncert, de nem csak a polgármester személye változott.  

A Győri Filharmonikus Zenekar Facebook-oldalán olvasható, hogy „idén az üres medence aljára építjük a színpadot, ezen az emelvényen foglalnak helyet a művészek. A nézőknek nem kell aggódniuk, bárhol is foglaljanak helyet az uszodában, a koncert minden pillanatát kiválóan tudják majd követni!” 

Az Aqua Sportközpont nagymedencéjében tavaly ősz óta nincs víz – a rezsiköltségek miatt zárt be az uszoda, a sátras medence látogatható, illetve február 6-tól a tanmedence.  

De vissza a koncertre, a bejegyzésből ugyanis kiderül még, hogy   

  • a humoros műsorvezetést Litkai Gergely garantálja, 
  • sztárvendég Orosz Zoltán harmonikaművész lesz, 
  • a zenekart Berkes Kálmán művészeti vezető dirigálja.  

Akit érdekel a program, további információt itt talál.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A Liverpool lehetetlen küldetése

Richter

Baleset történt a cirkuszban (KORÁBBI VIDEÓ)

Győr

Győri századok

kismotor

Kismotorra is kötelező a biztosítás

hori

A vízöntőnek ma érdemes lehet kicsit kilépni a megszokott rutinból

aláírásgyűjtés

Szombattól kérhetik az aláírását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.