Haza és nagyvilág

Jövőre alakul át az érettségi vizsga

Magyarország | Idén még a megszokott módon érettségiznek a végzősök, 2024-ben viszont azok érkeznek meg életük nagy állomásához, akik már az új Nemzeti alaptanterv alapján tanultak. Az érettségi pedig átalakul, mutatjuk, hogyan.
Új Szó Nálunk

2023. március 24. 15:00

érettségi
Kép: Pexels 

Jövőre nemcsak a felvételi, hanem az érettségi is megváltozik, a 2020-ban lefektetett új szabályok szerint, mivel végeznek az akkori elsősök – írja az Eduline

 Az új szabályok átírják a feladatsorokat, kezdve a magyar középszintű vizsgáéval. Ennek része lesz egy irodalmi feladatlap, amolyan „műveltségi teszt”, s ebben a kötelező olvasmányok is előkerülnek, lásd a korábban közzétett mintafeladatokat

Másképp számítják be az érettségi pontokat is a felvételinél, nem ugyanannyi pont jár egy 67 százalékos középszintű, valamint egy 67 százalékos emelt szintű érettségiért. Így például „egy 82 százalékos középszintű érettségiért nem 82 pontot kap majd egy felvételiző, hanem csak 55-öt.” – írja a portál –, míg a 82 százalékos emelt szintű érettségi az új rendszerben is 82 pontot ér. Viszont jó tudni, hogy egy 100 százalékos középszintű érettségiért maximum 67 felvételi pont jár 2024-től. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
vonat

Új weboldal az új vonatjegyárakról

sport

BL férfi kéziben és fociban

hamburger

Rekord a lottón: hány hamburger jön ki a főnyereményből?

autó

A szökőév miatt egy nappal előbbre került kgfb-díjfizetés határideje

hori

A halak intuíciói ma segíthetnek eligazodni kényes helyzetekben

belvíz

Győr-Moson-Sopron földjeinek 3 százaléka belvízzel borított

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.