Helyi hírek

A Fertő tavi beruházás jövője is bizonytalan

Fertő | Átütemezik az állami beruházásokat - jelentette be egykorábbi Kormányinfón Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter. Az átütemezés leállítást jelent és a Fertő tavi beruházást is érintheti.
Új Szó Nálunk

2022. június 24. 10:00

Fertő parti beruházás
A fogadótér látványterve. Még mindig csak papíron létezik.


Nagy Márton május 26-án csatlakozott a Kormányinfhoz, hogy bejelentse az utóbbi évek legkomolyabb megszorítását. Ennek egyik eleme az, hogy „átütemezik az állami beruházásokat”, magyarul többet leállítanak majd egy időre.

Ahol  már megkezdődött az építkezés, ott nem hagyják félbe,  mert torzókat nem akarnak hagyni. A még el nem kezdődött építőipari beruházásokat viszont 2023-ról 2024-re halasztják, a listát a tervek szerint közzéteszik majd - írta akkor a 444.hu. Az erről szóló  kormányrendelet is megjelent azóta,  június 5-én három bekezdés volt a témáról: 
„[A]z állami beruházásokat felülvizsgálat céljából – ide nem értve a kivitelezés alatt levőket – felfüggeszti, amelynek költségvetési hatásaként 2022-ben és 2023-ban összesen 1 150 000 000 000 forint megtakarítás elérendő, illetve érvényesítendő.”

Az viszont azóta sem derült ki, hogy mely beruházásokat érinti majd az átütemezés. A 444.hu most azt írja, a Fertő tavi projekt megvalósításáért felelős körökben azt beszélik, hogy a nagy vitát kiváltó építkezés egyike lehet ezeknek a kormányzati projekteknek.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szél

Riasztást adott ki a HungaroMet

influenza

Kevesebb az influenzás, de még mindig sok a légúti fertőzés

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

hori

A rákoknak ma fontos lehet a család

húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

pesto

Mit főzzek? Tésztát!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.