Helyi hírek

A Greenpeace is megint a Győri Törvényszékhez fordult a Fertő tó ügyében

Fertő tó | A Greenpeace Magyarország Egyesület a Győri Törvényszékhez adott be keresetet, megtámadva a megyei kormányhivatal határozatát, mely nemrégiben környezetvédelmi engedélyt adott a Fertő-tavi fejlesztésnek.
Cséfalvay Attila

2023. február 5. 18:30

Fertő tó
Fotó: Járdány Bence / Greenpeace

Arról már nemrégiben beszámoltunk, hogy a Fertő-tavi vízitelep fejlesztés, rekonstrukció folytatására vonatkozó környezetvédelmi működési engedély ellen január 20-án a Fertő tó Barátai Egyesület keresetet adott be a Győri Törvényszékre.

Kiderült, nem ők az egyetlenek: a január végén keltezett keresetlevél szerint a Greenpeace Magyarország Egyesület is megtámadta a határozatot, melynek megváltoztatását kérik a bíróságtól. A hivatalos dokumentumban azt kérik, hogy mindez a kötelezően elvégzendő, de eddig elmaradt vizsgálatokkal rendelje el a törvényszék. Indoklásukban hivatkoznak arra is, hogy az igénybe vett területet menet közben 46 százalékkal növelte a kérelmező. 

A napokban írtuk meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia öt biológusa és két jogásza szerint a Győri Törvényszék korábbi, 2022. december 5-én hozott ítéletében elutasította a Greenpeace keresetét, és ezáltal hatályban tartja a Fertő tavon létesítendő, nézetük szerint nemcsak gigantomán, hanem egyszersmind súlyosan környezetkárosító beruházással kapcsolatos közigazgatási határozatot, miszerint az építkezés folytatódhat. Az indokolás szakmailag nem meggyőző, sőt nézetünk szerint kimondottan megalapozatlan. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szél

Riasztást adott ki a HungaroMet

influenza

Kevesebb az influenzás, de még mindig sok a légúti fertőzés

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

hori

A rákoknak ma fontos lehet a család

húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

pesto

Mit főzzek? Tésztát!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.