Helyi hírek

A hét tanulsága: a tűzoltók megérkezéséig mi is tehetünk a nagyobb kár ellen

Győr-Moson-Sopron | Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten kilencvenegy eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen tíz ember sérült meg.
Új Szó Nálunk

2023. augusztus 21. 12:00

tűzoltók

Az érdekesebb, vagy éppen súlyosabb esetekről röviden: 

  • Hatodik emeleti társasházi lakás erkélyén, egy négyzetméteren berendezési tárgyak égtek hétfőn délután Győrben, a Verseny utcában. A szomszéd az erkélyen keresztül egy porral oltóval kezdte mega lángok megfékezését, amit a tűzoltók fejeztek be. 
  • Korábbi baleset rendőrségi helyszínelése közben egy személyautó az álló sorba csapódott hétfő délután a 8136-os számú úton Győr és Bőny között. Hárman könnyű, egy ember pedig súlyos sérülést szenvedett. 
  • Autóalkatrészeket és hangszórókat szállító nyerges vontató pótkocsija teljes terjedelmében égett kedden délután az M1-es autópályán, a börcsi pihenőnél, az országhatár felé vezető oldalon. A tűz átterjedt az úttest melletti tarlóra is, mintegy három hektárnyi területen. A győri és a lébényi hivatásos, valamint a mosonszentmiklósi és a börcsi önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat. A kigyulladt tarlót a gazda körbetárcsázta, hogy a tűz ne terjedjen tovább.  
  • Két nyerges kamion ütközött szerdán délután az M1-es autópályán, a Lajta pihenő közelében. Az egyik kamion az ütközés után az árokban állt meg, a másik az úttesten. A lébényi hivatásos tűzoltók áramtalanították mindkét járművet.  
  • Leesett egy szikláról egy ember és súlyos sérüléseket szenvedett szerdán kora este Harka külterületén. A mentőszolgálat munkatársai kértek segítséget a tűzoltóktól, mert nem tudták megközelíteni a sérültet. Az esetről itt számoltunk be.  
  • Kigyulladt egy üres tréler hátsó kereke csütörtök délután az M1-es autópálya 139-es kilométerénél, az országhatár felé vezető oldalon. A helyszínen lévők megkezdték a tűz oltását egy porral oltóval, a tűzoltók fejezték be itt is. 
  • Földszinti társasházi lakás konyhájában kigyulladt a páraelszívó péntek éjjel Mosonmagyaróváron, a Manninger János lakótelepen. A mosonmagyaróvári és a lébényi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, majd átszellőztették a füsttel telítődött lakásokat és a lépcsőházat.  
  • Árokba hajtott, majd felborult egy személyautó szombaton kora este a 84-es számú főút 125-ös kilométerszelvényében, Sopron térségébe. A soproni hivatásos tűzoltók kerekeire állították és kivontatták az árokból az autót. 
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A skorpiónak erőteljes energiái vannak

Hetzmann

Hetzmann Béla a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának új elnöke

kvíz

KVÍZ: Melyik földrajzi helyről van szó?

vasút, vonat, MÁV

Ünnepnapi menetrend lesz a vasúton

forint

Ön egy átlagos magyar? Akkor 433 100 forintot vitt haza

hotel

A hotelek szeretik az őszt, tömegek indulnak útnak ilyemkor

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.