Helyi hírek

A Pannon-Víz elnöke szerint Győr még gondolkodik részvényei átadásán

Győr-Moson-Sopron | Meglepő elejtett mondat: Rácz Attila Pannon-Víz elnök két hete nagyszentjánosi testületi ülésen azt mondta, négy önkormányzat szavazott nemmel a részvényei átadásáról, Győr még gondolkodik, a többiek átadták. Mindez azért is meglepő, mert Győr a legnagyobb részvényes, s eddig úgy tűnt, biztosan igent mond az átadásra. Az elnök szerint június végére nem fogják tudni fizetni a kötelezettségeiket.
Sudár Éva

2023. június 14. 18:00

Rácz Attila, a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója
Rácz Attila, a Pannon-Víz Zrt. elnöke. Kép. Pannon-Víz Zrt. 

A Pannon-Víz integrációs folyamatáról tartott tájékoztatót a helyi önkormányzat meghívására Rácz Attila Pannon-Víz elnök alig két hete. Friderics Cecília polgármester azzal kezdte, hogy folyamatosan változnak a tárgyalási pozíciók és a politikai tényezők, így nagyon nehéz egy kis testületnek döntést hozni ilyen horderejű ügyben. Ráadásul ők Gönyűvel közös ivóvízhálózati-rendszeren vannak, Gönyű pedig nemet mondott az állami átadásra. Rácz szerint márpedig az átadáshoz egyhangú döntés kellene, ezért hiába mondja Nagyszentjános, hogy átadja, ha Gönyű nemet mond. 

Ezután a Pannon-Víz helyzetéről beszélt: 2022 után 2023 is veszteséges lesz, mert szerinte a 10 milliárdos bevételből nem lehet kifizetni 15 milliárdos költséget. A vízdíj viszont 10 éve nem változott, nem lehet emelni, s ez szerinte nem is fog változni. "Minden miniszteri találkozón elég karakteresen elhangzik, hogy nem fogják finanszírozni a veszteséget" - mondta, de egyelőre ezt elképzelhetetlennek tartja. Hozzátette: a jelenlegi helyzet alapján nagyjából június végére nem fogják tudni kifizetni a kötelezettségeiket. 

A jegyzőkönyv szerint egy meglepő elejtett mondat is elhangzott Rácz Attilától: négy önkormányzat szavazott nemmel a részvényei átadásáról, Győr még gondolkodik, a többiek átadták. Ez azért is meglepő, mert Győr a legnagyobb részvényes, s eddig úgy tűnt, biztosan igent mond az átadásra. Győr többségi, több mint 62 százalékos tulajdonos, s korábban arról volt szó, a veszteséget is ki kell pótolniuk, a tervezett kiadásokból 4 milliárd forintot kellene Győrnek befizetnie idén. 

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sült

Mit főzzek? Sült karajt!

angol

Az angol nyelv a legfontosabb

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.