Helyi hírek

Bezenyéről indult: Feljelentés a Szlovákiából Rajkára költözők ellen hangoló szórólapok miatt

Rajka | Azt eddig is tudni lehetett, hogy régóta viharos a helyzet Bezenyén, melyet a jövő heti helyi népszavazás tetéz, amit a téesz helyére tervezett lakópark miatt kezdeményeztek. A vihar azonban most átnyúlt Rajkára is, Bezenyén ugyanis a szomszéd faluval példálóznak, mint rossz példa, amely elszlovákosodott: a névtelen szórólap terjesztői szerint megnőtt a bűnözés, megjelent a kábítószer. A Rajkára költözők ezen felháborodtak, feljelentést fontolgatnak, bocsánatkérést várnak - kérdés, kitől.
Cséfalvay Attila

2022. október 1. 10:00

átköltözők
Fotó: szórólap

Megírtuk: október 9-én helyi népszavazást tartanak Bezenyén: „Akarja-e Ön, hogy a bezenyei mezőgazdasági termelőszövetkezet területen több mint 100 lakótelek kerüljön kialakításra?" - erre lehet majd igennel vagy nemmel válaszolni. A helyiek egy része attól tart, hogy ha a lakópark zöld utat kap, akkor oda szinte csak Szlovákiából érkezők fognak költözni - s ezt, valamint a határon túlról átköltözők kérdését most a népszavazási kampány részévé tették. 

Szórólapokat szórtak ugyanis Bezenyén, minden postaládába jutott. Ebben az áll: aki nem szeretné, hogy lakópark legyen, a falu elszlovákosodjon és néhány befektető érdeke érvényesüljön az itt élők helyett, az szavazzon nemmel. A keményebb felütés csak azután jön: "tanuljunk a szomszéd falu példájából" címmel. Azt írják - a természetesen névtelen - szerzők: Rajkán a külföldi ingatlanvásárlók felverték az árakat, a helyi fiataloknak esélyük sincs a faluban maradni. Azt jósolják, hogy a következő önkormányzati választáson Szlovákiából átköltözött polgármestere lesz a határszéli településnek, ráadásul a beköltözők nem fizetnek adókat, viszont a szolgáltatásokat igénylik. "Megnövekedett a bűnözés, a kábítószer, a fegyverkereskedelem. Túlterhelődtek a közművek, óriásira duzzadt a forgalom" - sorolják, mindezt - vélhetően a hecc kedvéért - nemcsak magyarul, hanem szlovák nyelven is. 

A szórólap Rajkára is eljutott. Ploczek Róbert szerint az itt élő szlovák állampolgárok ezen nagy felháborodtak - köztük ő is. "Úgy tűnik, mintha itt Rajkán az emberek Lunikon élnének (Lunik Kassa része, a nyolcvanas évektől kezdve az eredetileg állami és szövetkezeti lakásokba az egész városból idetelepítették a cigányokat, akik ma a gettósodott lakótelep egyedüli lakói - a szerk.). Elfogadhatatlan, hogy a kollektív bűnösség elvét hangoztatva stigmatizáljanak egy népcsoportot, diszkrimináljanak egy ott élő közösséget. Megengedhetetlen, hogy a Bezenye vezetése beleegyezzen rémhírek terjesztésébe: a hivatal álláspontja az, hogy nekik semmi közük hozza. Szeretném megkérni a terjesztőt, hogy kérjen bocsánatot a rajkai közösségi oldalakon. Büntetőfeljelentést teszek, de bocsánatkérés esetén azt visszavonom" - mondta az Új Szónak. 

szórólap
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.