Elúszott pincék, betemetett vízelvezető árkok Jánossomorján
2023. június 7. 10:00
A vizek kiszivattyúzásban a mosonmagyaróvári és a mosonszolnoki tűzoltók is segédkeztek. Egyszerre több helyszínen dolgoztak a tűzoltók, több szivattyúval: volt ahol letelepítették az egyik szivattyút, közben egy másik szivattyúval egy másik helyen végezték a kárelhárítást. Árkok felteltek, onnan a pincébe folyt a víz: nagy gondot okozott a keletkezett víz elhelyezése, mivel sok helyen betemették az árkokat - foglalta össze a helyi önkéntes tűzoltó egyesület. Hozzátették: a jánossomorjai szennyvízhálózat sem bírta a túlzott terhelést, mivel feltételezhetően sokan illegálisan ebbe engedték az esővizet.
Volt ahol a pincébe a szennyvízcsatornából folyt be a víz. Akadt olyan helyszín is, ahol a helyi adottságok miatt nem tudták megoldani a szivattyúzás - nem volt ugyanis vízelnyelő akna, amibe belefolyna a víz, és az egy-két centiméteres vizet sem tudják szivattyúzni.
Este kilenc óra környékére sikerült a a helyi önkéntes tűzoltók tudomására jutott összes káreseményt felszámolni. Az AQUA Kft szennyvízszállító autója kedden késő este még Jánossomorján dolgozott.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.