Helyi hírek

Hét kilométeren felújított útszakaszt kapott a két falu 1,8 milliárdért

Rábapatona, Koroncó | Átadták szombaton a Rábapatonát és Koroncót a 85-ös főúttal összekötő, több mint hét kilométer hosszon felújított útszakaszt, amely 1,8 milliárd forint ráfordításával készült el a Magyar falu program keretében.
Új Szó Nálunk

2022. december 4. 09:00

új út Rábapatonánál
Az utolsó komolyabb útfelújítás 35 éve történt ezen a szakaszon. - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője a létesítmény átadása előtt elmondta, hogy a program keretében több mint 3000 kilométernyi alsóbbrendű utat újítottak fel Magyarországon. A képviselő kiemelte, a Magyar Közút az a szervezet, amellyel a Magyar falu program lebonyolításában a leginkább gördülékenyen tudtak együttműködni.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a felújítás során új kopó- és kötőrétegeket építettek be, a gyengébb teherbírású szakaszokon pedig teljes pályaszerkezet-cserét hajtottak végre. A Kepés-Lesvári-csatorna felett átvezető, 1952-ben épült hidat teljesen elbontották és új vasbeton hidat építettek, valamint felújították a belterületi szakaszon található négy buszöbölpárt. A vezérigazgató tájékoztatása szerint ez év végéig mintegy 960 kilométernyi mellékút teljes körű felújítása valósult meg külső kivitelezők bevonásával.

Molnár Nagy Béla, a háromezer lakosú község független polgármestere elmondta, hogy az utolsó komolyabb útfelújítás 35 éve történt ezen a szakaszon, amely egyrészt Rábapatona és Koroncó összeköttetését biztosítja a 85-ös úttal, másrészt elkerülő útként szolgál Rábaköz és Sokoróalja között, összekötve a 85-ös és 83-as utat. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

sport

A Liverpool lehetetlen küldetése

Győr

Győri századok

kismotor

Kismotorra is kötelező a biztosítás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.