Helyi hírek

Sok felújítást terveznek az autópályákon, türelmet kérnek az autósoktól

Magyarország | Indul az útfelújítási szezon. Lesznek munkálatok az M1-es, az M15-ös autópályákon is.
Új Szó Nálunk

2023. március 27. 14:00

autópálya
- Fotó: MKIF

A valaha volt legnagyobb hazai gyorsforgalmi útfelújítás indul április 12-én – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az MKIF munkatársai az M3 és az M7-es autópályán kezdik az úgynevezett szintrehozási munkálatokat. 2023-ban összesen 67 helyszínen dolgoznak majd. 

Munkálatok lesznek az M1-es, az M15-ös, az M3-as, az M30-as, az M35-ös, az M4-es, az M7-es és az M8-as gyorsforgalmi utakon. 

Idén 297 km hosszan, 2 millió négyzetméteren cserél a régi, elöregedett, javításra szoruló burkolatot új aszfaltra, a felső kopó-, és ahol szükséges, az alatta lévő kötőréteget is. Ha indokolt, a mélyebb szerkezeti részeket is javítják.

A tervek szerint, csak idén több mint 330 ezer tonna új aszfaltot terítenek le. 

A teljes szintrehozás három évig, 2025-ig tart. Országszerte 200 híd, felüljáró újul meg, köztük négy nagyobb híd: a Rába (M1), az Oszlári Tisza-híd (M3), a Köröshegyi völgyhíd (M7) és a Pentele híd (M8). 50-60 csomópontnál a vízelvezető rendszereket és az esetleges rézsűcsúszásokat is javítják. Emellett 30 pihenőt is felújítanak. Javítják az épületek, mosdók tetőszerkezetét, a gépészetet – ezekkel a felújításokkal növelik az üzembiztonságot és egyszerűsítik az üzemeltetést is. Ezekbe a pihenőkbe új bútorokat is tesznek az elöregedett fa utcabútorok helyett. Fákat ültetnek és szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek a pihenőkbe. Ahol szükséges, cserélik a vadvédő kerítést is az autópályák mindkét oldalán. 

Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása természetesen terelésekkel, forgalomkorlátozásokkal jár. A MKIF-nél ígérik, hogy igyekeznek a munkálatokat időben és térben úgy szervezni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak. Az egész felújítást húsvét után indítják. Minden terelésről időben és folyamatosan tájékoztatást adnak. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

karfiol

Mit főzzek? Rakott karfiolt!

telefon

A gyermekek világa egyre inkább virtuálissá vált

benzin

Nagypénteken kis árváltozás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.