Helyi hírek

Egyszerre két érembiennálé díjazottjainak kiállítása nyílik a soproni Festőteremben

Sopron | Rendhagyó módon a XXII. és a XXIII. Országos Érembiennále díjazott művészeit idén együtt köszöntik a Festőteremben június 19-én. A hagyományokon nem változtatott a rendező Soproni Múzeum, csak a járvány írta felül a megszokott gyakorlatot.
Új Szó Nálunk

2022. június 14. 17:30

Festőterem, érembiennálé, kiállítás
A szervezők nagy örömére beigazolódott, hogy a díjazott művészek számára is fontos a soproni kiállítás.  

A szervezők nagy örömére beigazolódott, hogy a díjazott művészek számára is fontos ez a megjelenés, fontos a díjakban kifejezett elismerés. A folyamatosság ugyan megbicsaklott, de nem szűnt meg, és a vasárnapi seregszemlén idén hét kiállító helyett 12-vel találkozhat a nagyérdemű.

- A 2019-es XXII. Országos Érembiennále után 2020 kora tavaszán még kiválasztotta a kuratórium a kiállításra szánt szobrokat, reliefeket, elkezdte a katalógust felépíteni, aztán március közepén megállt az élet. A bezártság, korlátozások közepette egy valódi, „off line” kiállításra már nem sok esély maradt - mondta el a kiállítás rendezője, Nemes András művészettörténész.

- Reménykedtünk abban, hogy talán majd ősszel helyreáll az élet… Sajnos akkor még rosszabb volt a helyzet. 2021 tavaszán is abban bíztunk, hogy talán mégis megrendezhetjük a kiállítást, de a vírus ismét közbeszólt... 

A XXIII. Érembiennálét már a szokásos rendben nyithatták meg, katalógussal, díjakkal. Igaz, nem a Lábasházban, hanem a Festőteremben, de ennek egészen más, sokkal prózaibb oka volt. A Múzeumnegyed rekonstrukciós munkái miatt a Lábasház ideiglenes raktárrá változott. A Covid veszély mára visszaszorult, a negyed épületei elkészülnek, 2023-ra – remélik – minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

A járvány a díjazott művészek mellett sem ment el nyomtalanul. Személyes tragédiák, könnyebben és nehezebben átvészelt megbetegedések súlyosbították a kiállítók elmúlt két évét. Van, aki nem is tudta vállalni a kiállítást, van, aki pedig műveiben emlékezik meg a nehéz időszakról.

Vasárnap ismét összejöhetnek a szakma kedvelői, és együtt köszönthetik a XXII. és XXIII. Országos Érembiennále díjazott művészeit. Rendező intézményként ez azért is fontos a Soproni Múzeum számára, mert a folyamatosság ugyan megbicsaklott, de nem szűnt meg. 

XXII. és XXIII. Országos Érembiennále Díjazott Művészeinek kiállításának megnyitóját tehát június 19-én,  vasárnap 11 órakor tartják a soproni Festőteremben. A kiállítást dr. Kostyál László PhD művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója nyitja meg. A Nemes András művészettörténész rendezte tárlat június 21-től augusztus 7-ig lesz látogatható keddtől péntekig 10 és 14 óra között, illetve szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig. 
 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

gomba

Mit főzzek? Gombát!

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

szlovákia

Egyre messzebbről járnak vásárolni a szomszédba

weltauto

Nem igazán értékállók az elektromos autók

öt forintos

Az elszegényedés réme Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.