Helyi hírek

Lemondásokat hozott a mosonszentmiklósi költségvetés

Mosonmagyaróvár | Tavaly nyáron a TNT lépett fel Mosonszentmiklóson, idén a visszafogott költségvetés nem enged majd koncertet. „Egyik intézmény sem tervezhetett be ebben az évben jelentős fejlesztést, beruházást, lemondtunk a nyári koncertről is" - közölte a polgármester.
Cséfalvay Attila

2023. február 27. 15:00

költségvetés
Nagykoncert biztosan nem lesz idén Mosonszentmiklóson. Fotó: Bedő Csaba Facebook-oldala

Az idei költségvetés 1,172 milliárd forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számol Mosonszentmiklóson. Ebben az összegben benne vannak a pályázatokon korábban elnyert összegek (159,3 millió forint), továbbá a kunszigeti szennyvíztisztítóra elnyert állami támogatás településünkre eső része is (467,9 millió forint). Bedő Csaba polgármester közösségi oldalán jelezte:  az idei költségvetésre rányomta a bélyegét az infláció és az energiaárak jelentős emelkedése. Mint írta, aa hivatalos inflációs ráta 2022-ben 14,5 % volt, de ezen belül az élelmiszerek áremelkedése elérte az 50 %-ot. Emiatt is kényszerültünk az étkezési térítési díjak emelésére.

„A fenti okok miatt egy nagyon takarékos és visszafogott büdzsét kellett összeállítanunk, mely lemondásokat is igényel. Egyik intézmény sem tervezhetett be ebben az évben jelentős fejlesztést, beruházást, lemondtunk a nyári koncertről is. A majálist, a gyermeknapot és a falunapot meg kívánjuk tartani, de visszafogottabb formában. Az idei fejlesztések zömében csak pályázati forrásból fognak megvalósulni (polgármesteri hivatal hátsó épületszárnyának a felújítása, művelődési ház energetikai korszerűsítése)." Önerős beruházásban a Kastély utcai és a Rózsakő utcai új telkek előtti murvás út kiépítése és a Rózsakő utcában a közművek bekötése készülhet el. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

Az oroszlánnak ma lehetősége lesz megmutatni a kreativitását

köd

Köd és lehűlés jön a héten

kvíz

KVÍZ: Lehet ambivalens a szintézis?

eto

Az ETO FC a bajnok ellen is folytatta veretlenségi sorozatát

virág

Ezt ellenőrzi most kiemelten a NAV

hulladék

Fókuszban az élelmiszerpazarlás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.