Mától látogatható a fertődi rózsakert
2022. május 22. 19:00
A kert május 22-étől, tehát mától látogatható. A nyitás napján vezetett rózsakerti séta is indul 10 és 13 órakor. A nyolcezer rózsatő virágzása idején a rózsakert az eszterházai kastélykörnyezet kihagyhatatlan, egyedi látványossága.
A rózsakerti séták során szakember ismerteti a kert történetét, a legkülönlegesebb fajtákat, amelyek között fellelhető a Crimson Rambler rózsa is. Ezt a fajtát Cziráky Margit grófnő is megcsodálhatta az eredeti, általa 1908-ban létrehozott rózsakertben – áll a közleményben.
Kerttörténeti tudományos dokumentációk alapján valósult meg a rózsakert helyreállítása 2015-ben, ahol közel 8000 rózsatő pompáját élvezhetik a kertbe látogatók. A rendkívüli látvány- és illatélményt ígérő rózsakertben megújult a futórózsákkal befuttatott, kereszt alakú lugas, közepén a pagodaszerű pavilonnal, megújításra kerültek a rózsakerti sétányok is, így az új útfelületek még inkább kihangsúlyozzák a virágzó rózsák szépségét.
A Cziráky Margit Rózsakert minden nap 10 és 18 óra között látogatható. A vezetett rózsakerti sétákra az info@eszterhaza.hu e-mail címen lehet regisztrálni.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.