Helyi hírek

Megkérdeztük a Győri Egyházmegyét, kértek-e egyházi fenntartású intézményt saját tulajdonba

Győr-Moson-Sopron | Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonban álló, de egyházi fenntartású intézmények tulajdonjogát ellentételezés nélkül megkaphatják az egyházak, amennyiben kérik. A Győri Egyházmegyétől azt kérdeztük: területükön van-e olyan ingatlan, amelyre igényt tartott az egyház?
Cséfalvay Attila

2023. március 8. 08:00

egyházmegye
Fotó: Győri Egyházmegye Facebook-oldala

Az új szabályozás értelében a közeljövőben akár épületek százai kerülhetnek állami vagy önkormányzati tulajdonból az ország elismert egyházaihoz, egy új törvény értelmében ugyanis olyan épületekre is igényt nyújthatnak be az egyházak, amelyek nem is voltak soha a tulajdonukban, viszont fenntartásukban működnek (tavaly a köznevelési intézmények 12 százalékát működtették egyházak). Az egyház a kiszemelt ingatlanban hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot akar ellátni, kérvényezheti, hogy az állam írja rá az épületet: február 28-ig kellett leadniuk, mely épületekre tartanak igényt. Egyházi tulajdonba kerülhet át több értékes épület Hódmezővásárhelyen, miután bejelentkezett értük a bennük oktatási intézményeket fenntartó egyház. Budapesten a XI. kerületben négy intézmény kerülhet egyházi tulajdonba, melynek értéke több mint 9 milliárd forint. 

A Győri Egyházmegyétől azt kérdeztük: érintette-e területén lévő épület az átadásban? "A Győri Egyházmegye területén nincs ilyen ingatlan" - reagált a sajtóiroda. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
virág

Ezt ellenőrzi most kiemelten a NAV

kvíz

KVÍZ: Lehet ambivalens a szintézis?

hulladék

Fókuszban az élelmiszerpazarlás

sport

ETO-FTC, Arsenal-Liverpool és Internazionale-Juventus

forint

A cégek fele tervez béremelést

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.