Régió

Milliárd eurós Lajtania Park telekadó-hátralékkal: a falvak idén már nem is számolnak vele

Hegyeshalom, Bezenye | Az egymilliárd eurósra tervezett, az egykori Eurovegas helyén megálmodott Lajtania Park német anyacége, a FAKT AG tavaly novemberben Németországban fizetésképtelenséget jelentett. Csődvédelmet kértek, de hangsúlyozták, a kertészeti központ miatt létrehozott magyarországi leányvállalatot ez nem érinti. Ehhez képest Hegyeshalomnak (és Bezenyének) is tartoznak, s a két falu idén már nem is számol tőlük telekadó-bevétellel. Bezenye esetében ez több mint 60 millió forintot, a helyi büdzsében komoly tételt jelent.
Cséfalvay Attila

2023. március 22. 20:00

Lajtania Park
 Látványterveken minden impozánsnak tűnt, a háttárben azonban minden jel arra utal, mostanra nagy a baj az egymilliárd eurósra becsült bezenyei beruházásnál. Forrás: lajtaniapark.hu

Nem lehet túl optimista az előjeleket látva sem Hegyeshalom, sem Bezenye, hogy a kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánított Lajtania Park esetében pozitív fejlemények jönnek ebben az évben. Miután a kaszinófejlesztés nyolc éve befuccsolt, az úgynevezett Eurovegas földeken a német FAKT AG több mint egymilliárd eurós nagyberuházást tervezett: a térség legnagyobb agrárközpontját álmodták ide ötezer munkavállalóval. Azt ígérték, a kertészeti, termelési és logisztikai és élelmiszer-feldolgozó központban üvegházak és szabadföldi termesztés mellett konferencia-központot, szállodát, lakásokat, óvodát és iskolát is építenének. „Felgyorsultak az események a Bezenye és Hegyeshalom határán tervezett Lajtania Park építése kapcsán! Miután a két érintett önkormányzat a héten megállapodott a beruházó cég magyar leányvállalatával, akár már szűk egy éven belül elkezdődhet a régió legkorszerűbb kertészeti központjának kialakítása, ami jó hír a térségnek, és jó hír a magyar mezőgazdaságnak" - posztolta 2020 nyarán Nagy István agrárminiszter, aki még tavaly májusban is azt a hírt osztotta meg, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a beruházás. A mérföldkő azonban tavaly ősz végén jött, amikor - ahogy beszámoltunk róla - a német anyacég, a FAKT AG tavaly novemberben Németországban fizetésképtelenséget jelentett. Csődvédelmet kértek, de hangsúlyozták, a kertészeti központ miatt létrehozott magyarországi leányvállalatot ez nem érinti. Hatása mégiscsak elért az itteni tervekhez. 

Mostanra ugyanis úgy tűnik, az érintett falvak hasonló helyzettel szembesültek, mint az Eurovegas-elképzelésnél, amikor egy idő után már elapadtak a fejlesztési területekre kivetett adóbevételek. Szőke László hegyeshalmi polgármestertől az Új Szó Nálunk azt kérdezte: számoltak-e az idei költségvetésben a Lajtania-területek után telekadóval? „Nem" - érkezett a tömör válasz. Van-e elmaradása, telekadó-hátraléka a projektgazda cégnek? „Igen, azért nem számolunk idén tőlük telekadóval" - reagált. 

Portálunk információi szerint a bezenyei költségvetés sem számol idén a megaberuházástól befolyó telekadóval: ez nekik sokkal nagyobb érvágás, több mint 60 millió forint, ami majdnem kétszerese az enélküli teljes telekadó-bevételüknek. 

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
demonstráció sopron

A közoktatásért fújtak riadót Sopronban is

Balaton

Így drágulnak a balatoni strandbelépők

villanyszerelő

Kutyákkal keresik újra É. Imre telkén az eltűnt villanyszerelőket

búza, termőföld

Állami földeket árvereznek Csornától Rajkáig júliusban

GYAC

Meghatározó sportklub elnöke lett Borkai, az alpolgármester kiszállt az elnökségből

gyerekek

Számoljuk ki, hány diák jut egy gyógypedagógusra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.