Helyi hírek

Mosonmagyaróvár és Hegykő is ott van a legnépszerűbb termálfürdők top 10-es listáján

Magyarország | A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderül, melyik termálfürdőket keresik fel a magyarok és hová jönnek a külföldiek a legszívesebben. Utóbbik két Győr-Moson-Sopron megyei fürdőt is előnyben részesítenek.
Új Szó Nálunk

2022. április 17. 08:00

Hegykő, termálfürdő
A hegykői termálfürdő is népszerű a magyarok és a külföldiek körében egyaránt. Fotó: Sá-Ra Termál

A drágulás ellenére is többen utaztak el idén a hosszú hétvégére pihenni, mint 2019-ben vagy 2020-ban tették azt húsvétkor. Az előfoglalási adatok alapján már most több a foglalás húsvétra, mint 2019-ben ilyenkor, amikor még a pandémiát megelőzően utazhattunk ebben az időszakban. A közvetített forgalom már most megdöntötte a  három évvel ezelőtti rekordot, 58 százalékkal túlszárnyalta azt. Az átlagos kosárérték 60 százalékkal, míg az éjszakánkénti ár egy fő részére harmadával nőtt 2019-hez képest - írja a hellovidek.hu.

A legtöbben gyógyvizes, illetve fürdőhelyekre fizetnek be. Ez látszik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021-es évre vonatkozó idegenforgalmi-turisztikai statisztikájából is. A teljes vendégforgalom alapján Hajdúszoboszló és Hévíz követi Budapestet a vendégéjszakák száma alapján, aztán Zalakaros, Bükfürdő és Sárvár. A lista első hat helyén nincs változás a korábbi évhez képest, de Szeged megelőzte Gyulát, Debrecen pedig Egert, pedig 2020-hoz képest Gyula, Miskolc és Eger vendégéjszakaszáma is nőtt.

A külföldi vendégéjszakák számát tekintve továbbra is a főváros vezet, vidéken viszont az első Hévíz, Sárvár az összesített harmadik helyre ugrott az ötödikről, utána kis különbséggel Bükfürdő következett. A belföldi vendégéjszakák összesítésében is Budapest vezet 800 ezerrel, messze lemaradva követi Hajdúszoboszló 416 ezerrel, majd Zalakaros 339, Hévíz 314 ezerrel. Szeged a kilencedikről a hetedik helyre lépett elő, Bükfürdő megelőzte Egert, Debrecen pedig Nyíregyházát.

A 10 legnépszerűbb vidéki termálfürdő 2021-ben, a teljes vendégforgalom alapján (zárójelben a vendégéjszakák száma): Hajdúszoboszló (521.524), Hévíz (497.979), Zalakaros (386.548), Bük (316.469), Sárvár (307.094), Szeged (278.741), Miskolc-Miskolctapolca (271.439), Gyula (246.779), Debrecen (229.694), Eger (226.823). 

A külföldi vendégforgalom alapján viszont kicsit más a helyzet. Ezen a listán már ott van Mosonmagyaróvár és a Sopronhoz közeli Hegykő is. Itt a sorrend a következő: Hévíz (183.059), Sárvár (121.055), Bükfürdő  (120.345), Hajdúszoboszló (105.519), Szeged (66.150), Debrecen (59.576), Zalakaros (46.575), Mosonmagyaróvár (44.211), Hegykő (38.495), Miskolc-Miskolctapolca (35.509). 
 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szövetség

Zászlót bontott az ellenzéki szövetség

forint

Ön keres nettó 416 ezer forintot? A KSH szerint ennyi az átlag

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

FLIRT

Új motorvonatokat vesz a GySEV

hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.