Helyi hírek

Nyolc elhagyott autót szállítottak el Rajkáról

Rajka | Nyolc forgalomképtelen, rendszám nélküli járművet szállíttatott el a település területéről nemrégiben a rajkai önkormányzat. Ahogy azt a jegyző megjegyzi, hiába kereste eljárás keretében a tulajdonosait, az a rendőrségi adatok alapján sem vezetett eredményre.
Új Szó Nálunk

2023. március 18. 12:00

elhagyott autók
Fotó: Rajka Hangja

Zámbó Tibor jegyző a Rajka Hangjaiban elmondta, az autók az önkormányzat zárt telephelyeire kerültek. Ha mégis jelentkezik értük a tulajdonosuk 90 napon belül, az elszállítási és a tárolási díj ellenében elviheti a sajátját. Ezután bontótelepre kerülnek, s az önkormányzat eljárást indít a kormányhivatanál a járművek gazdái ellen hulladékkezelési szabályok megsértése okán. Továbbra is figyelnek az elhagyott járművekre a polgárőrség segítségével, ez csak az első lépés volt. 

Az üzemképtelen roncsok elszállítása sok gondot okoz a városrendészeknek Győrben is: a legnagyobb akadály, hogy nincs elég tárolókapacitásuk, mindössze 35-40 autó fér el a telephelyen. Az önkormányzati bizottság egyik tagja szerint városszerte 800 autót érinthet ez a gond.

Azt is megírtuk, hogy fokozottan védett természeti területen a Bősárkány-Pomogy-Andau háromszögben (magyar oldalon) hetek óta hét elhagyott, vélhetően embercsempész autót számolt meg egy olvasónk, melyek közül néhányat már elkezdtek szétszedni a guberálók. Mindegyik jármű a felújított andaui gyalogos híd környékén várja, hogy valaki elszállítsa.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Foci helyett nézzen jégkorongot!

Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza

Kaáli Nagy Géza a meddőségi kezelésekről: Kapacitásbővítés nélkül nincs előrelépés

kvíz

KVÍZ: Mibe nem üt a mennykő?

választások

Tudja, hogy ön hány szavazólapot kap?

hori

A bak fókuszáljon a pénzügyi kérdésekre!

ETO

Az ETO FC saját kezébe vette a sorsát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.