Régió

Iskolai áramszámlák: hogy jön ki a matek?

Győr-Moson-Sopron megye | Elkezdődött az iskola, a szülők mégis folyamatos fenyegetettségben érezhetik magukat, a híreket olvasva ugyanis úgy tűnhet, az egekbe szökő energiaárak miatt bármikor elrendelhetik a tantermen kívüli oktatást. De ebben sehogy sem jön ki a matek.
Nagy Márta

2022. szeptember 1. 09:00

iskola, diákok
Úgy spórol az ország, ha a gyerekek iskolában vannak. Akkor ugyanis kisebb az energiafelhasználás.  - Fotó: Stock

Az iskola és a tantermen kívüli oktatás energiafelhasználásának összevetését minden bizonnyal megtették már az illetékesek. És ehhez volt is mit összehasonlítaniuk, hiszen a pandémia időszaka tálcán kínálta a fogyasztási mutatókat. Valószínű, az jött ki,  nem érdemes hazaküldeni a gyerekeket. Hiszen még mindig kevesebb energia fogy, ha termenként harminc gyereknek ég a lámpa és megy a fűtés, mintha harminc lakásban kellene fűteni és az égőket felkapcsolni. Arról nem beszélve, hogy hány felnőtt esne ki a termelésből, mert nem tudná kire bízni az alsós gyerekét... Emlékszünk, a koronavírus tombolása idején hallhattuk elégszer: a gazdaság nem állhat le.  

Vagyis, ha az ország spórolni akár, akkor éppenséggel iskolába kell menni, mert akkor kevesebb az energiafelhasználás. Az állami iskolák rezsijét az állam fizeti, hiba lenne, ha a családokkal fizettetnék ki ugyanezt. Az igaz, hogy bőven több a rezsiköltség, mint amit tervezni lehetett tavaly, így nyilván ezt majd kompenzálni fogják. Az iskolák vezetői azzal is tisztában vannak, hogy a fenntartók és megbízottjaik ellenőrizni fogják a villany- és gázfogyasztásokat az intézményekben. Ahogy azt tették például a pandémia idején a higiéniai és tisztítószerek felhasználásával. Alapterület és gyermeklétszám, meg még néhány iskolai jellemző alapján kiszámítható az épületek energiafelhasználása, ha kiugró érték lesz valahol, annak majd utánanéznek.

Az nagyon valószínű, hogy mindenki megkapta a szigorú figyelmeztetést: ne legyen feleslegesen égő lámpasor, és nem kell (túl) melegre fűteni a radiátorokat. Hogy a szellőztetésre mi a központi ukáz, azt jó volna tudni, nehogy a nagy takarékoskodás visszaüssön, és bacilus, meg vírusnevelde váljon a tantermekből. 
Most azok az iskolák és fenntartók járnak jobban, ahol az elmúlt években már megtették a fejlesztéseket és van napelemük, jó szigetelésük. A régióban sok ilyen van, szerencsére. Nem is hallani kényszerintézkedésekről, tüzelőanyag-váltásról.

Mindezzel együtt rengeteg bizonytalansággal kezdték az iskolák a tanévet. Szakemberhiány, energiafelhasználási szigorítások, a NAT változásai, az adminisztratív terhek további növekedése és az őszi betegségek réme egyesével sem, így együtt pláne nem fakasztanak mosolyt az iskolákban dolgozók arcán. S ha a tanár morcos, az lesz a gyerek és a szülő is. Egyszerű a képlet, és mégsem működik... 
 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
éltementés

ÉLETMENTÉS: diák rohant be a tűzoltókhoz, az utolsó pillanatban húzták ki a vízből a kihűlt nőt

GYIK Rendezvényház

Eladó egy soproni kultúrház! Vagy kettő! (VIDEÓVAL)

lakástúz

Idős néprajztudós asszony a lakástűz egyik áldozata (GALÉRIA - MEGRÁZÓ FOTÓK A HELYSZÍNRŐL)

nemzeti park

Lépés a csallóközi nemzeti park felé, Szigetközre talán megfontolnák, ha...

cigi

Django ismét kiszagolta a cigit (VIDEÓ)

szivecskék az óvónéniknek

Szívecskéket is kaptak a sopronkövesdi óvoda sztrájkoló dolgozói

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.