Helyi hírek

Perelte az önkormányzatot, az ágfalviaknak adja az elnyert összeget

Ágfalva | Beperelte az ágfalvi önkormányzatot Simon László, a település közétkeztetését végző vállalkozó, miután az új konyhán nem voltak meg a főzés feltételei. A képviselő-testület vitatja a bírósági döntés jogalapját, de nem fellebbez.
Nagy Márta

2022. november 25. 14:00

új konyha Ágfalván
Új konyha épült Ágfalván, csakhogy amikor a közétkeztetést végző vállalkozó beköltözött, kiderült, nincs is bekötve a gáz.

Összesen 972.824 forint és kamatai kifizetésére ítélte a bíróság az ágfalvi önkormányzatot, az összeg Simon Lászlót, a település közétkeztetését végző vállalkozót illeti, aki ugyan ennél magasabb összegre nyújtott be igényt, de a Soproni Járásbíróság ennyit tartott jogszerűnek. Hivatalos jogi nyelven Simon László az összegszerű követelést tekintve 41 százalékban minősül pernyertesnek – tehát a keresetben kért összeg 41 százalékát ítélte meg a bíróság –, de ez nem változtat a tényen: az ítélet szerint jogszerűtlenül jártak el vele szemben. 

A történet középpontjában egy új konyha áll. Az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat, a települési önkormányzat és a vállalkozó között 2017-ben köttetett szerződés közétkeztetési feladatok ellátásra. Minden a lehető legnagyobb rendben volt, így amikor az új iskola építése mellett az önkormányzat új konyha építésébe is belekezdett, nem volt akadálya a szerződés módosításának. Ebben a felek leszögezték többek között, hogy a konyha megépítése az önkormányzat feladata, a vállalkozóé pedig a felszerelések, berendezések beszerzése. Megállapodtak a bérleti díjban, leszögezték, hogy az újonnan nyíló konyha működésével kapcsolatos jogszabályi előírások betartása a vállalkozó felelőssége, és sok más fontos részletet is írásba foglaltak, de mindent, úgy tűnik, mégsem. Márpedig az ördög, mint tudjuk, a részletekben rejlik.

A konyha kivitelezése csúszott, a régiből az újba költözés nem a nyári, hanem az őszi szünetben vált időszerűvé. Simon László állítja, őt utasították, hogy költözzön át az új helyre, ehhez az önkormányzattól még segítséget is kapott.  Pedig az épület még nem rendelkezett használatbevételi engedéllyel, de ami ennél is nagyobb baj, hogy a berendezések felállítása után derült ki: nincs is bekötve a gáz. Ráadásul csak egy gázcsonk volt, holott három eszközt kötött volna a vezetékre. Újra kellett terveztetni a gázt az épületben, ami idő és pénz. A régi konyhát felszámolták, mert kellett a hely az építkezés miatt konténerekbe költöző iskolának, a közegészségügyi engedély már az új címre szólt, vagyis nem volt hol főzni... A szerződés ugyanakkor nyilvánvalóan kötötte a vállalkozót, az, hogy nincs gáz, nem indok arra, hogy az óvodások, iskolások ne kapjanak ebédet.

Simon László saját vállalkozásában, egy soproni étteremben főzte meg minden reggel az ágfalvi adagokat, és felvett egy alkalmazottat, aki kiszállította az intézményekbe. Mindennek a költségeit kérte az ágfalvi önkormányzattól. Per lett belőle. 

– A bíróság egyértelműen kimondta, hogy az ágfalvi önkormányzat jogszerűtlenül járt el, még ha nem is ítélték meg az igényelt teljes összeget. De egy fillért sem kapott volna, ha nincs jogalapja a kérelemnek – mondja dr. Szováti Szabolcs, Simon László ügyvédje. 

Pék Zsuzsanna polgármester szerint viszont nem ők tévedtek, hanem a vállalkozó siette el a költözést: – A műszaki átadás után kapott kulcsot az új épülethez, hogy a már megvett eszközeit be tudja pakolni. Látnia kellett, hogy csak egy gázcsonk van. A régi konyhában még főzhetett volna akkor is, ha az új eszközeit bepakolja az újba.

Csakhogy a Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Osztálya akkor már engedélyezte az új konyhában az „élelmiszer kiskereskedelmi forgalomba hozatalát” vagyis a főzést, de egyidejűleg a régi konyhára kiadott engedélyt bevonta. Erről egyébként az önkormányzat és a jegyző is kapott értesítést.  Ez szeptember végén volt, tehát a vállalkozó a hiányzó feltételek láttán nem tudott hátraarcot csinálni. Az új gáztervek készítése, az engedélyeztetés, majd a kivitelezés hónapokig tartott, egészen pontosan december 12-én lehetett először főzni az új konyhában. A köztes időben a soproni étterem konyhájából szállították ki az ételt. 

– A képviselő-testület vitatja a bírósági döntés jogalapját, de nem fellebbeztünk. Azért nem, mert nem akarjuk elmérgesíteni a viszonyt a vállalkozóval, csak a szolgáltatás látná ennek a kárát - indokolja döntésüket a polgármester. Simon Lászlónak 2024-ig élő szerződése van Ágfalvával. Pék Zsuzsanna meg is jegyzi: jó lenne, ha a gyerekek már két menüből választhatnának és több lenne a primőr alapanyag.

Simon Lászlón nem fog múlni, hogy választható menük legyenek a menzán, ezt már korábban is tervezte. Sőt, az önkormányzat által kifizetett összeget sem tartja meg.

– Engem nem a pénz motivált ebben a perben, csakis az igazságérzetem vezérelt. Azt akartam, hogy mindenki számára nyilvánvalóan derüljön ki, mi is történt valójában. Nem is tartom meg ezt az összeget, élelmiszercsomagokra költöm, amiket az ágfalviak kapnak majd meg. És van még egy ígéretem: a helyi kézilabdasportot is támogatni fogom belőle – zárta le a történetet Simon László.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.