Rémálom a vonaton – Zürich helyett csak Hegyeshalomig tartott az út

Hegyeshalom | A melegtől lett rosszul a kislány a Zürichbe tartó járaton, mire egy utas kitörte az ablakot.
Új Szó Nálunk

2022. július 1. 20:00

vonat
Fotóillusztráció: Pexels 

A vonatnak menetrend szerint 20 óra 40 perckor kellett volna elindulnia a Keleti pályaudvarról.  „Az egyik kocsiban egy kislány rosszul lett, mert olyan meleg volt benne, ezért egy másik utas bepánikolt és kitörte a vagon ablakát” – számolt be az Index egy olvasója. Mint írta: a szerelvény egy részét kihúzták, hogy a sérült kocsit kisorozzák, majd rendőrség leszállította az utasokat, akik a pályaudvaron minden tájékoztatás nélkül maradtak arról, mikor indul a vonat. 

„A rendőrség azt az információt adta, hogy körülbelül hajnali négykor indulhat a vonat egészen Salzburgig. A vonat hajnali négykor el is indult, viszont az előzetes tájékoztatással ellentétben csak Hegyeshalomig közlekedett, ugyanis az osztrák mozdonyvezető nem várta meg a szerelvényt.” Az esettel kapcsolatban a portál kereste a MÁV-ot, de választ nem kaptak, csak annyit, hogy az esettel összefüggésben hamarosan közlemény várható. 

Néhány órával később ez megtörtént. Június 30-án este a Keleti pályaudvaron a Zürichbe és Münchenbe közlekedő Wiener Walzer - Kálmán Imre nemzetközi vonaton műszaki hiba és a rendkívüli hőség miatt meghibásodott az energiaellátó berendezés, ezért nem volt áram a kocsiban - írja a MÁV, így folytatva:  

„A személykocsi helyett az utasok komfortja és biztonsága érdekében a MÁV-START egy tartalék kocsit állított volna be. A kocsik rendezéséhez, a meghibásodott kocsi kihúzásához szükséges tolatási műveletet úgy kezdték meg, hogy utasok maradtak a fedélzeten. A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották. A kitört ablak miatt rendőrségi helyszínelésre volt szükség, a vonat csak hajnalban tudott elindulni. 

Az eset részletes kivizsgálása azonnal megkezdődött, a belső vizsgálat többek között kitér arra is, hogyan fordulhatott elő az, hogy utasokkal a fedélzeten a tárolóvágányra húzták a meghibásodott kocsit. A MÁV-START az utasok kártalanítását teljes körűen biztosítja. Kérjük az érintett utasokat, jelentkezzenek a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámain (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Yettel (volt Telenor) hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999) vagy az eszrevetel@mav-start.hu e-mail címen."  

A vasúttársaság elnézést kér utasaitól az őket ért kellemetlenségért. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.