Haza és nagyvilág

A balesetek döntő részében a rolleres a vétkes, ezért is kell a biztosítás

Magyarország | A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves díja 6200 forint volt – közölte az online biztosításközvetítő.
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 6. 10:00

roller
A tervezettnél több rolleres kötött biztosítást.  - Fotó: pixabay

A Netrisknél eddig a rollerbiztosítások 21 százalékát budapestiek, míg 79 százalékát vidéki településen élők kötötték.

A közlemény idézi Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját, aki szerint az első harminc nap eredményei felülmúlják a várakozásainkat, a tervezettnél több rolleres kötött nálunk biztosítást. A különböző biztosítási ajánlatok összevetése pedig indokolt volt, mert akadtak 10 ezer forint alatti, de 100 ezer forintot meghaladó éves díjak is a palettán. Az első körön tehát túl van a piac, azonban a becsléseink szerint körülbelül 30-40 ezer elektromosan hajtott mikromobilitási eszközre, jellemzően rollerekre kellene biztosítást kötni” – mondta.

Besnyő Márton hozzátette: a statisztikák szerint havonta 20-30 olyan baleset történik, amelyben egy rolleres érintett és rendőri intézkedésre van szükség, például súlyos sérülés miatt. Tízből hét-nyolc rollerbalesetnél felmerül az alkoholfogyasztás, az esetek 90 százalékában pedig a rolleres a vétkes fél ismertette a közlekedésbiztonsági szempontból legfontosabb adatokat az ügyvezető. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.