Sport

A Koroncó játékosa lett a Gyirmót edzője

Győr | A Gyirmót FC Győr új vezetőedzője Csizmadia Csaba. Az UEFA PRO Licences tanfolyamát jelenleg végző szakemberrel a klub 2+1 éves szerződést kötött. A 37 éves Csizmadia a megyei első osztályú Koroncó játékosa, ebben a szezonban védő létére két gólt is szerzett.
Új Szó Nálunk

2023. május 27. 18:00

labdarúgás
Csizmadia Csaba (balra) az új vezetőedző. Fotó: Gyirmót FC

A vezetőedző nem először dolgozik Gyirmóton, hiszen korábban már, mint játékos másfél éven keresztül erősítette a csapatot. 2012 telén érkezett a Ferencváros csapatától és az itt eltöltött idő alatt 44 alkalommal lépett pályára a másodosztályú bajnokságba, valamennyi alkalommal kezdőként, melyeken összesen 5 gólig jutott. Korábban 2007-től 12 alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban.

Pályafutása befejezését követően a 2019-2020-as szezont megelőzően a Budafok edzője lett. Az idény végén csapatával feljutott az élvonalba, ahol egy idényt követően kiesett az NB I-ből. 2021 októberétől ismét a BMTE vezetőedzője lett, ahol 2022 augusztusáig tevékenykedett.

“Nagyon boldog vagyok és köszönöm, hogy a vezetőség rám gondolt. Nagyon rövid időn belül sikerült is megállapodni. Örülök, hogy visszatérhettem Gyirmótra, mivel van kötődésem a klubhoz. Minden feltétel adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk az előttünk álló szezonban. Motiváltan és teli energiával érkeztem és biztos vagyok benne, hogy sikeresek leszünk” – nyilatkozta az új vezetőedző. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eu

A magyarok többsége szavazni akar az uniós választáson

tojás

Mit főzzek? Tojáspörit!

kvíz

KVÍZ: Így ragozzuk a neveket

infláció

A magyar infláció még mindig az EU-átlag feletti

kisautó

Ez nem játék, ez csalás

benzinkút, benzin, tankolás

Átfordulnak az árak a kutakon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.