Sport

Gjekstad lesz az Audi ETO edzője?

Győr | Amros Martín bejelentett távozását Győrből, miként azt korábban már megtette Ole Gustav Gjekstad is a Vipersnél. Innen sok szurkolónak már csak egy lépés a végeredmény.
Somodi Géza

2022. november 21. 11:30

Gjekstad
Ole Gustav Gjekstad, itt még a Larvik melegítőjében. Kérdés, hogy zöld-fehérre cseréli-e a Vipers mezét. - Fotó: wikipedia

Nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró kontraktusát Ambros Martín és a Győri Audi ETO vezetése. A szakvezető nyártól új kihívásokat keres, de addig is minden fronton győzni szeretne a csapattal – a napokban tette ezt közzé a győri klub honlapján. Ezzel hivatalossá vált a hír, amit igazából már ki lehetett következtetni az edző korábbi nyilatkozataiból is.  

A nagy kérdés, hogy ki lesz az utódja. A Nemzeti Sport most azt írta, hogy a norvég sajtó szerint a Vipers jelenlegi edzője, Ole Gustav Gjekstad lehet a befutó. A győri szurkolók minden bizonnyal örülnének ennek. Néhány hete, amikor a norvég szakember bejelentette, hogy nem újít szerződést a Vipers csapatával, és sejthető volt Martín távozása, elindultak a találgatások, és sokan már akkor őt látták a négykarikás kispadon. 

Ole Gustav Gjekstad a norvég TV 2-nek elmondta, ismeri a győri csapattal kapcsolatos pletykákat, de három klub is megkereste egyetlen nap alatt. Még nem döntött, tette hozzá. A tévé szakértője ugyanakkor elmondta, nyilván a győriek vissza akarják szerezni vezető szerepüket a Bajnokok Ligájában, ehhez Gjekstad a jó választás, hiszen ez elmúlt két évben az ő csapata nyerte el a trófeát. Ráadásul négy norvég is játszik a csapatban.  

Ugyanakkor a szezon elején érkezett a győri csapathoz másodedzőnek Raphaëlle Tervel, az Audi ETO korábbi játékosa. Már akkor az a hír járta, hogy később ő lehet Martín utódja. Neki viszont még nincs sok nemzetközi tapasztalata trénerként, egyelőre inkább vészmegoldásnak tűnhet. Ha a Győri Audi ETO KC biztosra akar menni, akkor nyilván a norvég szakember lehet a cél. 

Minden esetre érdekes helyzet lenne ez a váltás erre az idényre nézve. Mondjuk, ha a BL-döntőben ismét a Vipers és a Győri Audi ETO találkozna.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
felújítás

Finisben a lakásfelújítási hitel

élőlánc a tanárokért

A soproni pedagógusok nem adják fel

kutya

KVÍZ: Tudja, ki volt Tyutyukám? Ismeri a híres kutyákat?

Rapid

Jó este, jó szurkolás (Vélemény)

ETO

Egyetlen megyei csapatunk sem nyert az NB II-ben

M83

M83: jól halad a körforgalmak építése, de óvatosan vezessenek!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.