Sport

Győri egyetemista a válogatott ikerpár

Győr | A győri születésű Krakovszki Bence és Krakovszki Zsolt a magyar kézilabdázás nagy tehetségei. Az ikerpár tavaly tagja volt a junior-világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak, idén januárban pedig a felnőtt Európa-bajnoki ötödik hellyel története legnagyobb sikerét elért nemzeti csapatnak. A fiatalok a Széchenyi István Egyetem hallgatói.
Új Szó Nálunk

2024. március 5. 16:00

kézi
Krakovszki Zsolt és Krakovszki Bence a sikeres sportpályafutás mellett a diplomaszerzést is fontosnak tartja. - Fotó: Dudás Máté

A januári férfikézilabda-Európa-bajnokságon számos tehetséges fiatalt ismerhettünk meg, köztük az olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Kökény Beatrix és a szintén olimpiai második Imre Géza fiát, Imre Bencét, valamint a férfikézilabda-válogatott legendás kapusa, Fazekas Nándor gyermekét, Fazekas Gergőt is. A két szélen pedig egy győri ikerpárt, a Tatabányán játszó balszélsőt, Krakovszki Bencét és a NEKA-ban vitézkedő jobbszélsőt, Krakovszki Zsoltot. Érdekesség, hogy a magyar csapatban legutóbb szereplő testvérpár az Iváncsik-fivérek voltak, akik szintén győriek. A fiatalokat a Széchenyi István Egyetem vezetése köszöntötte az intézmény győri kampuszán. 

„Dunaszegen ismerkedtünk meg a kézilabdával, majd Győrben pallérozódtunk. Tizennégy évesen életünk új szakasza kezdődött, hiszen otthonról Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára (NEKA) kerültünk, és ott váltunk élvonalbeli játékosokká” – mesélt a kezdetekről Krakovszki Zsolt. Hozzátette, együtt lettek válogatottak is, ma pedig mindketten tagjai a márciusi olimpiai selejtezőtornán szereplő válogatott keretének. 

 „Tavaly a NEKA-ból a Tatabányába szerződtem, amely az élvonalban a harmadik helyen áll. Ez hatalmas váltás volt, talán elég csak annyit mondanom, hogy poszttársam a korábbi veszprémi, spanyol válogatott, Cristian Ugalde. Ahogy testvérem említette, sok éven át együtt játszottunk, most viszont az NB I két külön csapatában szerepelünk, a napokban épp egymás ellen léptünk pályára” – emelte ki Krakovszki Bence. 

A két fiatal elmondta, hatalmas élmény volt számukra a januári Európa-bajnokság, és nagy reményekkel készülnek az olimpiai selejtezőre. „Fontos számunkra, hogy a sűrű klubszezon és válogatott szereplésünk mellett tanulmányainkra is kellő figyelmet tudjunk szentelni. Mindketten Győrben tanulunk, rekreáció és életmód szakos hallgatók vagyunk. Köszönettel tartozunk a Széchenyi István Egyetemnek, mert az intézmény vezetésének rugalmassága, az oktatók segítőkészsége teremt lehetőséget arra, hogy sportkarrierünkkel össze tudjuk egyeztetni a diplomaszerzést” – hangsúlyozták. 

„Bencének és Zsoltnak szívből gratulálok, mert nagy sikerből vették ki a részüket az Eb-n. Szorítunk nekik, hogy az olimpiai selejtezőtorna is hasonlóan eredményes legyen” – fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi-egyetem elnöke. Hozzátette, az intézmény kiemelten kezeli a sportot, s amellett, hogy az egyetem saját egyesületében lehetőséget nyújt a hallgatóknak a sportolásra, számos professzionális klubbal is együttműködik. „Sportoló hallgatóinknak kettős életpályát kínálunk, segítjük őket abban, hogy a versenysport mellett tudjanak tanulni, hiszen fontos, hogy a sportkarrierjük után a civil életben is hasonlóan sikeresek lehessenek” – húzta alá. 

Uhlig Rita, a Győri ETO UNI FKC ügyvezetője kiemelte, Bence és Zsolt Győrből indultak, és a kötődésük a mai napig megmaradt. „A győri kézilabdázást azzal is segítik, hogy közös rendezvényeken megmutatják a fiataloknak a sportág szépségeit, személyes példájukkal irányt mutatnak a kézilabdázás iránt érdeklődőknek” – jegyezte meg.  

Ezért a munkáért és elért eredményeikért mondott köszönetet a két sportolónak Csitkovics Tibor, a győri klub főszponzora, az Agrofeed Kft. ügyvezetője, aki jutalmat is átadott nekik. „Győrben elkötelezett közösség alakult ki amellett, hogy a városnak újra első osztályú csapata, az élvonalban is meghatározó együttese legyen. Éppen ezért is vagyunk büszkék a fiatalokra, akik innen indultak, és több válogatottbeli társukkal igazolják a győri utánpótlásképzés erejét” – mondta. 

A Krakovszki testvéreknek hamarosan mindannyian szurkolhatunk, hiszen március 14–17. között Tunéziával, Norvégiával és Portugáliával mérkőzik a magyar válogatott az olimpiai szereplésért. A Tatabányán megrendezendő selejtezőtornáról az első két helyezett jut ki az ötkarikás játékokra. 

 

Képaláírások 

Kép1: (Fotó: Dudás Máté) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
NAV

Utolsó figyelmeztetés: éjfélkor lejár az szja-bevallási határidő

győrszemerei önkéntes tűzoltók

Ezt tették a tűzoltók a múlt héten

kvíz

KVÍZ: Ez csúcs!

police

Ki törte le a félsorompót?

sport

Foci helyett nézzen jégkorongot!

Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza

Kaáli Nagy Géza a meddőségi kezelésekről: Kapacitásbővítés nélkül nincs előrelépés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.