Sport

Hetven éves Sztanity László mesteredző

Győr | Hetven éves lett Sztanity László, a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője.1975-ben indult edzői pályája: munka mellett végezte el a TF szekedzői karát, 1991-ben mesteredző címet kapott.
Cséfalvay Attila

2022. szeptember 21. 14:30

kajak-kenu
Fotó: szerző

 

Laci bácsi Győrben kezdett kajakozni 1967-ben, egyesületéhez versenyzőként és edzőként is hű maradt. Testvére, Zoltán, és Joós István társaságában készült, többszörös magyar bajnok. 1975-ben indult edzői pályája, azóta mesteredző lett, két éve Győr Sportjáért díjat vehetett át. A Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője.

A most megjelenő "A győriek 2. könyve: Ez is a mi 50 évünk" című kötetben Sztanity László így vall: "A túlterhelt szülők ebben a rohanó világban szívesen hozzák ide a gyereküket, tudják, hogy jó helyre kerül. Nem lehet mindenki bajnok, de mindenkire szükség van: arra is, aki egy kicsit feldobja a társaságot, arra is, aki jó matekban, s korrepetálja a gyengébbet (erre is akadnak példák). Mindenkiben meg kell találni az erősségét. A nevelés színtere az iskola, a család és a vízitelep."

A kötet már megrendelhető az info@pressandpr.hu és a 36-30-827-9165-ös telefonszámon. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.